|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Egy héttel a blokád után - Közvélemény-kutatás
"... a bizalmi válság nem terjedt ki az egész hatalmi apparátusra:
miközben az emberek nagy része úgy látja, hogy a válságban érintett
miniszterek nem állták meg a helyüket, túlnyomó többségük kedvezően
ítéli meg a rendőrség szerepét.
A felmérés során a megkérdezettek legnagyobb része, 63 százaléka
a kormányt tette felelőssé a konfliktus kirobbanásáért. 19
százalékuk egyaránt hibáztatta a kormányt és a taxisokat, és csak 10
százalékuk marasztalta el pusztán a fuvarozókat. "
BBC, Késő esti Panoráma:
Orbán-interjú
" A helyzet a következő: a Fidesz az MDF-kormányba nem megy be.
Még ha be akarnánk menni, akkor sem volna erre
lehetőség, mert nem várható a kormány átalakítása, tehát koalíciós
szélesítésre nem fog sor kerülni. Ez a dolog egyik oldala. A dolog
másik oldala, hogy mindig van valami aktuális ügy, ami miatt
előkerül ez a kérdés. Az aktuális ügy most éppen a budapesti
főpolgármester és alpolgármesterség kérdése."
|
|
|
|
|
|
|
Ante Markovics programja (3. rész)
|
Szabad György az Országgyűlés elnöke délután a Parlamentben fogadta a jugoszláv kormányfőt. A házelnök tájékoztatta a vendéget a magyar törvényhozás működéséről. Részletesen szólt a Parlament törvényalkotási munkájának üteméről, s azokról a legfontosabb törvényekről, amelyeket az utóbbi hat hónapban az Országgyűlés elfogadott. Szabad György szorgalmazta, hogy az átmeneti időszakban a két ország parlamentjei között legyen kölcsönös tájékoztatási kapcsolat. Ha a hasonló helyzetben, azonos problémákkal küzdők baráti kapcsolatban vannak, akkor még őszintébb a gondok feltárása és a megoldásra való törekvés - mondotta Szabad György.
A házelnökkel folytatott eszmecsere után Göncz Árpád a Magyar Köztársaság elnöke hivatalában fogadta Ante Markovicsot. A baráti, szívélyes légkörű eszmecserén az államfő a többi között szólt arról, hogy aggódó figyelemmel kísérjük a déli szomszédoknál végbemenő eseményeket. Magyarországnak és a Jugoszláviában élő magyarságnak egyaránt érdeke, hogy Jugoszláviában békesség legyen. Utalt arra, hogy az ország valamennyi köztársaságával történelmi kapcsolatot ápol hazánk és a jövőben is ennek elmélyítésére törekszünk. Nemzetiségi kérdéseket érintve Göncz Árpád rámutatott: Magyarország érdekelt egy nemzetiségi charta létrehozásában, amely rögzíti a jogokat és a kötelességeket. Ugyanakkor bárki részéről ellenőrizhető, számon kérhető. (folyt.köv.)
1990. december 7., péntek 18:23
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|