|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Egy héttel a blokád után - Közvélemény-kutatás
"... a bizalmi válság nem terjedt ki az egész hatalmi apparátusra:
miközben az emberek nagy része úgy látja, hogy a válságban érintett
miniszterek nem állták meg a helyüket, túlnyomó többségük kedvezően
ítéli meg a rendőrség szerepét.
A felmérés során a megkérdezettek legnagyobb része, 63 százaléka
a kormányt tette felelőssé a konfliktus kirobbanásáért. 19
százalékuk egyaránt hibáztatta a kormányt és a taxisokat, és csak 10
százalékuk marasztalta el pusztán a fuvarozókat. "
BBC, Késő esti Panoráma:
Orbán-interjú
" A helyzet a következő: a Fidesz az MDF-kormányba nem megy be.
Még ha be akarnánk menni, akkor sem volna erre
lehetőség, mert nem várható a kormány átalakítása, tehát koalíciós
szélesítésre nem fog sor kerülni. Ez a dolog egyik oldala. A dolog
másik oldala, hogy mindig van valami aktuális ügy, ami miatt
előkerül ez a kérdés. Az aktuális ügy most éppen a budapesti
főpolgármester és alpolgármesterség kérdése."
|
|
|
|
|
|
|
Az MDF Rambouilletben
|
Kis Csaba, az MTI tudósítója jelenti:
Párizs, 1990. június 24. vasárnap (MTI-tud) - A Magyar
Demokrata Fórumot köszöntötték a hét végén a Párizs közelében lévő
történelmi városban, Rambouilletben.
A város polgármestere, egyben Yvelines megye szenátora, a gaulle-ista RPR-párti Gerard Larcher meghívására a megye nyári ünnepén részt vesz Lezsák Sándor, az MDF alelnöke, akit a hét végén Párizsban a szenátus ülésén is köszöntöttek. Rambouillet városa néhány hete már megünnepelte a demokratikus útra lépett Magyarországot, egyebek között a Duna Művészegyüttes felléptével, a mostani nyári ünnepen pedig kis magyar népművészeti bemutatót és ételkóstolót is tartanak.
Larcher szenátor kijelentette: a küldöttség meghívásával elsősorban az MDF választási győzelmét kívánta köszönteni. A küldöttség látogatása egyúttal alkalmat ad a magyar vendégeknek arra, hogy megismerkedjenek mind a francia törvényhozás, mind pedig egy helyi önkormányzat munkájával. +++
1990. június 24., vasárnap 12:01
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|