|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Egy héttel a blokád után - Közvélemény-kutatás
"... a bizalmi válság nem terjedt ki az egész hatalmi apparátusra:
miközben az emberek nagy része úgy látja, hogy a válságban érintett
miniszterek nem állták meg a helyüket, túlnyomó többségük kedvezően
ítéli meg a rendőrség szerepét.
A felmérés során a megkérdezettek legnagyobb része, 63 százaléka
a kormányt tette felelőssé a konfliktus kirobbanásáért. 19
százalékuk egyaránt hibáztatta a kormányt és a taxisokat, és csak 10
százalékuk marasztalta el pusztán a fuvarozókat. "
BBC, Késő esti Panoráma:
Orbán-interjú
" A helyzet a következő: a Fidesz az MDF-kormányba nem megy be.
Még ha be akarnánk menni, akkor sem volna erre
lehetőség, mert nem várható a kormány átalakítása, tehát koalíciós
szélesítésre nem fog sor kerülni. Ez a dolog egyik oldala. A dolog
másik oldala, hogy mindig van valami aktuális ügy, ami miatt
előkerül ez a kérdés. Az aktuális ügy most éppen a budapesti
főpolgármester és alpolgármesterség kérdése."
|
|
|
|
|
|
|
Az MDF III. országos gyűlése (1. rész)
|
1990. április 12., csütörtök - Antall József pártelnök
megnyitó szavaival kezdte meg munkáját csütörtökön a MOM Művelődési
Házában a Magyar Demokrata Fórum III. országos gyűlése. A
tanácskozáson az MDF több mint 460 helyi szervezetének 1186 küldötte
vett részt.
Az országos gyűlést ünnepi jelenet vezette be. Simonfay Ferenc, a magyar emigráció egyik ismert személyisége - Joseph Nitti budapesti olasz nagykövet jelenlétében - átadta Antall Józsefnek azt a zászlót, amelyet 1957-ben kapott az akkori olasz köztársasági elnöktől, azzal a kéréssel, hogy az első magyarországi szabad választások utáni kormány elnökének nyújtsa át. Ezzel a címeres magyar zászlóval az olasz nép jelképes együttérzését fejezte ki az ,56-os magyar forradalom és szabadságharc leverése miatt.
A tanácskozáson Lezsák Sándor alelnök értékelte a választási kampányt. Sikeresnek ítélte meg az MDF helyi szervezeteinek tevékenységét, ám úgy vélte, hogy az országnak vannak olyan területei, ahol erősíteni szükséges a párt hálózatát. Ezt követően Antall József, a párt elnöke politikai helyzetértékelésében egyebek között arról szólt, hogy a választásokat követő időszakban az MDF-nek kormányzó párthoz méltóan, kell politizálnia. Ennek érdekében új módszerekre, másfajta irányításra van szükség; véget kell vetni a helyenként dilettáns, ügyetlen politizálásnak.
A pártelnök elemzést adott a lehetséges koalíciós partnerekről is. Kijelentette, hogy a volt állampárt utódszervezeteivel semmiképpen sem lehet koalíciót kötni, s a legfőbb politikai vetélytárs, az SZDSZ sem jöhet szóba partnerként. Ezt a kijelentését megerősítő taps fogadta. Antall József felhatalmazást kért a párt elnöksége részére, hogy megkezdhesse a konkrét koalíciós tárgyalásokat a Független Kisgazdapárttal és a Kereszténydemokrata Néppárttal. A gyűlés résztvevői közfelkiáltással támogatták elnökük javaslatát.
A továbbiakban javaslatok hangzottak el az alapszabály módosításáról, mégpedig annak kapcsán, hogy a párt képviselőcsoportjának egyelőre nincs meghatározva a helye az MDF szervezetén belül. A javaslatok szerint a képviselőcsoportnak autonóm szerepet kell kapnia a szervezeten belül, s felhatalmazást az országos szintű politizálás folytatására. (folyt.köv.)
1990. április 12., csütörtök 17:44
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|