|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Egy héttel a blokád után - Közvélemény-kutatás
"... a bizalmi válság nem terjedt ki az egész hatalmi apparátusra:
miközben az emberek nagy része úgy látja, hogy a válságban érintett
miniszterek nem állták meg a helyüket, túlnyomó többségük kedvezően
ítéli meg a rendőrség szerepét.
A felmérés során a megkérdezettek legnagyobb része, 63 százaléka
a kormányt tette felelőssé a konfliktus kirobbanásáért. 19
százalékuk egyaránt hibáztatta a kormányt és a taxisokat, és csak 10
százalékuk marasztalta el pusztán a fuvarozókat. "
BBC, Késő esti Panoráma:
Orbán-interjú
" A helyzet a következő: a Fidesz az MDF-kormányba nem megy be.
Még ha be akarnánk menni, akkor sem volna erre
lehetőség, mert nem várható a kormány átalakítása, tehát koalíciós
szélesítésre nem fog sor kerülni. Ez a dolog egyik oldala. A dolog
másik oldala, hogy mindig van valami aktuális ügy, ami miatt
előkerül ez a kérdés. Az aktuális ügy most éppen a budapesti
főpolgármester és alpolgármesterség kérdése."
|
|
|
|
|
|
|
Tizenkét úszó utazik Söldenbe - Átmeneti elnökség a bírósági
bejegyzésig
|
1990. január 4. csütörtök (MTI) - Csütörtökön a Komjádi uszoda tanácstermében gyülekeztek azon klubok képviselői, akik december 14-én megalakították a Magyar Úszó Szövetséget. A gyűlés célja az elnökség megválasztása volt - amint elhatározták, olyan testületet jelölnek ki, amely a MUSZ hivatalos bírósági bejegyzéséig átmeneti jelleggel, majd utána véglegesen funkcionál. (Ehhez tudni kell, hogy a MUSZ bejegyzési kérelmét már a megalakulás napján, december 14-én lajstromba vette és sorszámmal el is látta a Fővárosi Bíróság, mivel azonban sokszáz, vagy talán sokezer szervezet bejegyzési kérelme vár elbírálásra, talán még hónapokig is elhúzódhat a procedúra.)
Elnöknek Vitray Tamást, alelnöknek dr. Gyarmati Andreát, dr. Hargitay Andrást és Perjámosiné Tóth Erzsébetet, a vidéki liga elnökét választották. Igy tehát az eredeti elképzeléssel szemben nem kettő, hanem három alelnöke lett a MUSZ-nak. Elnökségi tagok továbbá a mindenkori LEN-tisztségviselők (jelen esetben Novák Ilonka és dr. Temes Judit), az edzőtanács elnöke (dr. Sós Csaba) és annak három vidéki tagja (Kovács Ottó, Kovács József, Vajda Tamás). Bekerült Darnyi Tamás is, valamint a versenyzők még egy választott képviselője, akit később jelölnek ki maguk az úszók. Természetesen Széchy Tamás mesteredzőt, a magyar úszósport talán legkiemelkedőbb egyéniségét is szerették volna a testületbe választani, ő azonban sokáig ellenállt, mondván, hogy úgyse lenne ideje az ülésekre járni. Végül azonban ,,engedett,,... Őt ugyanakkor a MOB tagjának is javasolja majd a MUSZ.
Ugyanakkor Osváth Sámuel - aki nem vett részt az ülésen, s kérte, hogy egyszerűen a ,,magyar úszósport ügyintézőjének,, nevezzék - délelőtt fél 11-kor kapta meg az OSH-tól a zöld utat, más szóval a mintegy egymillió devizaforintot a szombaton kezdődő söldeni edzőtáborozáshoz. Eddig a pillanatig ugyanis még nem volt együtt a pénz. Szombaton reggel tehát Hauer Péter csapatvezető, Széchy Tamás, Kiss László és Kovácshegyi Ferenc edzők irányításával a következő 12 úszó utazik el a tiroli magaslati üdülőhelyre:
Darnyi Tamás, Güttler Károly, Czene Attila, Rózsa Norbert, Szaniszló András, Eleki Krisztina (Ú. Dózsa), Szabó József, Deutsch Tamás, Ágh Norbert (Bp. Honvéd), Egerszegi Krisztina, Schulze Renáta, Buth Zsuzsa (Bp. Spartacus).
Osváth Sámuel még elmondta, hogy a napokban a HungarHotels vezérigazgatójával is megállapodott, s ennek eredményeképpen biztosított a későbbi ausztráliai és az amerikai edzőtáborozás devizafedezete is.+++
1990. január 4., csütörtök 14:58
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|