Rendszerváltás és az MTI

	Árakról és bérekről Magyarországon
---------------------------------- München, 1989. szeptember 16. (SZER, A munka világa) - Mi tükrüződik a budapesti kiraktok üvegén? Amszterdami tudósítónk, Császár László egy holland újságíró cikkéről számol be:. Séta a Váci utcában csalóka lehet egy külső szemlélő számára. Repüljön a KLM-el Tajpejbe. Dior, Chanel, ADIDAS a kirakatokban. Csoda-cipők, csoda-parfümök, csoda-autók. De egy jó újságíró csak ritkán dőlne be a kirakatoknak, és csak elvétve autózik el a potemkin falvak főutcáján, a nem létező lakosságnak integetve. A rotterdami EMLC(?) Handelsblad Kelet-Európával foglalkozó munkatársa ezúttal nem a környező országok és Magyarország ABC áruházainak árukínálatát hasonlította össze. Nem is az új pártok valamelyikénél tett látogatást, és a vasfüggöny szabdalástól az országon áthaladó új népvándorlásról sem ír. A közelmúltban több cikkben foglalkozott a magyarországi szociális rendszerrel, a társadalmi rétegek közötti egyre mélyülő szakadékkal, vagyis az új szegénységgel. Látlelete lesújtó, karasztrófálisnak is nevezhető. Miket is regisztrált a külső szemlélő, a holland újságíró? Nem szükségeltetik matematikai zsenialitás, hogy vele együtt mi is egy sorba rakjuk a számokat. 100 ezer forint 14 havi átlagbér, a repülőjegy Tajpejbe. Vajon mit is kereshet ott egy magyar - kérdezi? Személyi számítógép: 320 ezer, szupercipő: 5 ezer, parfüm: 1400 forint. Mit is kezdhet e számokkal, a statisztikákban létező átlag magyar, aki átlag fizetéséből, átlagban naponta 230 forintot költhet. Egy átlag nyugdíjas, ennek a felét. Ez az átlag. Hivatalos adatok szerint, a lakosság 33, nem hivatalosak szerint, 40 százaléka él a szegénységi színtek alatt zúgják a statisztikai vészharangok. További 30 százalék csupán trükkökkel, másod- és harmad állásokkal képes e bűvösnek nem nevezhető határ fölé kapaszkodni. (folyt.) 1989. szeptember 16., szombat
Vissza »

	Árakról és bérekről Magyarországon - 1. folyt.
A népesség csupán 5-10 százaléka engedheti meg magának, hogy a megélhetéshez nem közvetlenül szükséges termékeket vásároljon. Mintegy 660 ezren élnek a legalacsonyabb elfogadható létminimum szintje alatt. Egymillió kétszázezren nem rendelkeznek önálló lakással- zúgják tovább a harangtornyokból a vészharangok. Nem harangjáték, kakofónia ez. Egyre több a nyugdíjas. Napjainkban 2,5 millió, a lakosság egynegyede. Az 1950-es években Magyarországon száz keresőre 12 nyugdíjas jutott. Ez az arány ma 100 és 50. Az infláció, hivatalosan 15 százalék, őket érinti legsúlyosabban, a 2 százalékkal emelkedő nyugdíjból élőket. E szociális problémák egyidősek a gazdasági reformokkal. Sokak számára új lehetőségek nyíltak, magánvállalkozások, második-, harmadik-, negyedik állás. De jóval nagyobb a másik csoport, a hátrányos helyzetűeké. A nyugdíjasoké, a leépítendő iparvidékek munkásaié, a duplaterhet viselő nőké, az egyedül álló szülőké, a szakképzetleneké. Teret nyer a közgazdász-logika. A piaci mechanizmusok válnak uralkodóvó egy szociális védőhálót nem ismerő rendszerben. A magyar peresztrojka valószínűleg a közeljövőben még nem kápráztatja el a világot növekedési mutatóival. Egy szomorú növekedést kivéve, a nyomorét. Ennek mutatója nemcsak az egyre több guberáló nyugdíjas könnyfacsaró látványa. A statisztikák is beszédesek: 1980 és 86 között az újra elkövetett bűncselekmények száma 40 százalékkal emelkedett. Kevesebb a házasság, több a válás. A gyerekek 15 százaléka csonka családban él. Közülük kerül ki a fiatalkorú bűnözők 43 százaléka. A váláshoz kapcsolódó adatok még: a bűnelkövető férfiak 80, a nők 75 százaléka elvált. 14 öngyilkos közül tíz bontotta föl előzőleg házasságát. Szegénység és alkoholizmus. Európában a legtöbb öngyilkosság és a legtöbb szívinfarktus a 30-40 évesek között. 20 éve egy magyar férfi várható életkora azonos volt egy osztrákéval, azóta az utóbbi 5 évvel emelkedett, a magyaroké öttel süllyedt. (folyt.) 1989. szeptember 16., szombat
Vissza » A hírhez kapcsolódik »

	Árakról és bérekről Magyarországon - 2. folyt.
A halálozási mutatók megközelítik az 1920-as évekéit. És jön az új kísértet: a munaknélküliség. Ha a jelenlegi tendencia folytatódik, ez év végére 100 ezer, és 1991-re 200 ezer a munkanélküli. Mi a teendő? Egyelőre senki sem tudja. Új munkalehetőségeket teremteni? Nincs rá pénz. A felszámolásra ítélt ipartelepek munkásait az ország más tájain elhelyezni? Nincs lakás. Fejleszteni a magánszektort? Nem megoldás. Általában nem azok vannak a szakadék szélén, akik magánvállalkozásra alkalmasak, vagy képesek. A munkanélküliek segélyezését szolgáló alap szinte a semmiből, 1.2 milliárd forintból gazdálkodik. Ez a segítség olyannyira elégtelen, hogy a legtöbb munkanélküli nem is fárasztja magát a hosszú kérdőívekkel. Inkább maga keres állást, vagy már azt sem. Megpróbál másképp boldogulni. +++ 1989. szeptember 16., szombat
Vissza » A hírhez kapcsolódik »