|
|
|
|
- Sütő-interjú - 1. folyt.
|
Remélem, hogy ez csak elvakult, sovén és Tőkést gyűlölő személynek a magánkezdeményezése és remélem, hogy van annyi bölcsesség a román vezetésben, hogy nem tesz eleget egy ilyen követelésnek. Amennyiben a legcsekélyebb módon, akárcsak részlegesen is valamilyen formában eleget tesznek egy ilyen Tőkés-elleni akcióra szólító interpellációnak, akkor ez azt jelentené, hogy Ceausescut nem végezték ki, Ceausescu csak csinytevésre vállalkozva húzódott félre rövid időre, megfigyelni, hogy melyik híve miként viselkedik és akkor dícsőségesen és a híveit újból kitüntetve rövidesen valamilyen irányból fel fog bukkanni, hogy tapsorkán közepette fogadják őt a parlamentben.
Ehhez viszont még hadd tegyem hozzám, hogy valóban óvatosan kell a hírt kezelni, tekintettel arra, hogy rengeteg ilyen abszurd kezdeményezés született az utóbbi időben Romániában, többek között Ion Scrieciu nevezetű extábornok vádirata is megjelent a sajtóban, a román sajtóban, amelyben Tőkés László ellen is vádat emel, vádat emel elsősorban természetesen ellenem és még jónéhány magyar közéleti személyiség ellen.
- Kiegészítésül: a Magyar Távirati Irodával Veres Attila, Tőkés László püspökhelyettese azt közölte, hogy szenátusi vizsgálatot kezdeményeztek a püspök ellen, és az erről szóló közleményt a Román Rádióban ma többször is beolvasták. +++
1990. december 5., szerda
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|