|
|
|
|
Hazautazott Tőkés László nagyváradi református püspök (1. rész)
|
1990. december 5., szerda - Tőkés László nagyváradi
református püspök 4 hónapig tartó gyógykezelés után, felesége és két
gyermeke társaságában szerdán délután hazautazott Romániába. A
határátlépés előtt Ártándon nyilatkozatot adott az MTI
tudósítójának.
- Vegyes érzésekkel térek haza, de ebben azért a jó érzés az uralkodó - mondotta -, mindnyájan megszenvedtünk a budapesti kényszertartózkodás miatt, a hazatérés öröme azonban háttérbe szorítja aggodalmainkat. Arra gondolok most, hogy vár a család, várnak a barátok, a püspökség, s vár az otthoni magyarság, akik az elmúlt hónapokban többször üzenték: szükségük van rám. Vár Erdély - mondta Tőkés püspök, majd reményét fejezte ki, hogy talán egész Románia várja.
- Talán nem sikerült mindenkit félrevezetni, becsapni, s a félhivatalos, vagy éppen szélsőséges propagandának nem sikerült mindenkinél aláásni a hitelemet. Ugyanakkor Petre Román miniszterelnöknek kedden este, a Magyar Televízióban is bemutatott közszereplése után - amikor is Szőcs Gézának, az RMDSZ főtitkárának a megbékélésre felhívó szavaira csupán annyira tellett a kormányfőnek, hogy a Vatra kórusát vezényelje - bebizonyosodott, mi várna reánk otthon, ha nem lennének igazi, őszinte, békeszerető, a megbékélés pártján álló, becsületes románok és magyarok.
Tőkés László a továbbiakban elmondta: a hazatérés vegyes érzéseiben ott bújkál a félelem is. A forradalom évfordulója nemcsak a katartikus megtisztulást és felemelkedést juttatja eszünkbe, hanem a mindezekkel járó negatív tapasztalatokat, a körbezártságot, az üldöztetést is. A félelmünket azonban le kell küzdenünk, most hazatérünk.
Tőkés püspök végezetül elmondta: tervei szerint vasárnap a nagyvárad-olaszi református templomban találkozik híveivel.
A nagyváradi püspök és családja - akiket a magyar-román határon a püspökség képviselői vártak - a Máltai Szeretetszolgálat mikrobuszával utazott a határtól a nagyváradi parókiára. (folyt.köv.)
1990. december 5., szerda 18:14
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|