|
|
|
|
Elbukott a Napoli Moszkvában - Biztos manchester siker a brit
házirangadón - Détári az olasz lapok címoldalán (1. rész)
|
1990. november 8. csütörtök (Reuter, AFP, dpa, MTI) - A múlt heti Eb-selejtezők után ismét kupanapot tartottak a kontinensen. A második fordulóban már több volt a kiélezett küzdelem, s a meglepetések sem maradtak el.
A legnagyobb szenzációt kétségkívül az olasz bajnok SSC Napoli búcsúja jelentette. Az argentin szupersztár, Diego Maradona csapata már az első, hazai mérkőzésen is csak szenvedett a szovjet Szpartak Moszkvával szemben, s az újpestieket még könnyedén verő nápolyiak a visszavágón 120 perc alatt sem voltak képesek a hálóba találni. Az 1986. évi világbajnok argentin válogatott kapitánya most is hallatott magáról, először megtagadta a játékot, majd meggondolta magát, és végül úgy döntött, mégis hajlandó teljesíteni szerződéses kötelességét.
Diego Maradona magánrepülőgépén utazott Moszkvába, s a 64. percben Zola helyére csereként állt be. Volt egy-két ígéretes megmozdulása, s a hosszabbítást követő 11-esekből is értékesített egyet, de mindez kevés volt ahhoz, hogy az SSC Napoli továbblépjen. A nápolyi klubvezetők nem is annyira teljesítményét, mint inkább hozzáállását bírálták. Igen élesen fogalmazott Corrado Ferlaino, az egyesület elnöke is, aki kijelentette: ,,Maradona nem tulajdonosa, csupán az egyik alkalmazottja a Napolinak...,,
A Crvena zvezda nagyszerű csatára, Pancsev a múlt szerdai, válogatottbeli mesterhármasa után klubcsapatában is eredményes volt, s Glasgow-ban az 51. percben szerzett vezetést a belgrádiaknak a Rangers ellen. Ez a találat megpecsételte a skótok sorsát, hiszen a Crvena zvezda már az első találkozón is 3:0-ra győzött, így McCoist egyenlítő találata a 76. percben csekély vigasz volt a glasgow-i híveknek.
Eddigi pályafutása alatt aligha jutott olyan nehéz feladat Disztl Lászlónak, mint szerdán, amikor az olasz AC Milan holland csatárát, Ruud Gullitot kellett semlegesítenie. A belga FC Bruges magyar légiósa mellett a világhírű támadó nemigen jutott szóhoz, ennek ellenére a németalföldiek Carbone 47. percben szerzett gólja miatt búcsúzni kényszerültek, holott a milánói gól nélküli döntetlen után a Bruges is reménykedhetett a bravúrban. A feszült hangulatú mérkőzésen a 83. percben a tavalyi aranylabdás holland Van Bastent a játékvezető kiállította, miután az AC Milan csatára igen sportszerűtlenül, könyökkel arcon ütött egy belga játékost. (folyt.köv.)
1990. november 8., csütörtök 16:32
|
Vissza »
|
|
Elbukott a Napoli Moszkvában ... (2. rész)
|
A francia bajnok Olympique Marseille bukdácsolt a hazai bajnokságban, és a kikötővárosban már-már olyan hírek terjengtek, amelyek szerint a milliókért szerződtetett német technikai igazgató, Franz Beckenbauer helyzete igencsak bizonytalanná vált. A ,,Kaisernak,, tehát létszükséglet volt, hogy csapata legalább a BEK-ben bizonyítson, s ez szerdán fényesen sikerült is. Az Olympique villámgyorsan ledolgozta hátrányát, s végül 6:1-re verte a lengyel Lech Poznant.
A kupagyőzteseknél a két olasz együttes, a címvédő Sampdoria és a Juventus egyaránt magabiztosan vette a második akadályt, igaz, az itáliaiak a sorsolásra sem panaszkodhattak. A genovaiak a görög Olympiakos Pireust, míg a torinóiak az osztrák Austria Wient búcsúztatták, de miután az olaszok már az első találkozókon, idegenben előnyre tettek szert, a visszavágó mérkőzések csak formalitásnak számítottak. Továbbra is nagy érdeklődés kíséri az angolok szereplését, a Manchester United a pécsiek után a walesi FC Wrexham-et győzte le 2:0-ra otthonában. A brit ,,házirangadón,, sem volt kétséges a továbbjutás.
Détári Lajos ismét legszebb napjaira emlékeztető játékot produkált az olasz AC Bologna színeiben, s mind az itáliai lapok, mind a nemzetközi hírügynökségek jelentései méltatják érdemeit. A bolognaiak két héttel ezelőtt 3:1-re kaptak ki a skót Heart of Midlothiantól az UEFA Kupában, a szerdai visszavágón azonban Détári már a 19. percben vezetéshez juttatta csapatát egy remekül eltalált lövéssel. Úgy tűnt, a britek mégis ,,kihúzzák,, a 90 percet, alig több, mint negyedórával a lefújás előtt azonban az olaszok újabb gólt szereztek. Hogy a találat kinek tulajdonítható, arról megoszlanak a vélemények, a Reuter brit hírügynökség Villát, míg a francia AFP Détárit jelöli góllövőként. A magyar játékos átsegítette a gólvonalon Villa labdáját, amely mindenképpen a hálóban kötött volna ki. Az viszont vitathatatlan, hogy a Bolognának Mariani 85. percben elért találata jelentette a továbbjutást (3:0).
Több, mint öt évvel a tragikus brüsszeli BEK-döntő után ismét egy olasz és egy angol csapat találkozott kupamérkőzésen. Az Aston Villa Birmingham-ben 2:0-ra nyert, a csehszlovák vezetőedző, Jozef Venglos együttese azonban a San Siróban nem bírt az Internazionale kitűnő német légiósaival, s az itáliaiak 3:0-ás győzelemmel biztosították helyüket a következő fordulóban.
x x x
(folyt.köv.)
1990. november 8., csütörtök 17:00
|
Vissza »
|
|
Elbukott a Napoli Moszkvában ... (3. rész)
|
A következő csapatok várhatják a 3. európai kupaforduló pénteki sorsolását:
BEK:
Bayern München (német), FC Porto (portugál), Crvena zvezda (jugoszláv), Dynamo Dresden (német), Szpartak Moszkva (szovjet), AC Milan (olasz), Real Madrid (spanyol), Olympique Marseille (francia)
KEK:
FC Barcelona (spanyol), Manchester United (angol), Dinamo Kijev (szovjet), FC Liége (belga), Legia Warszawa (lengyel), Juventus (olasz), Sampdoria (olasz), FC Montpellier (francia)
UEFA Kupa:
Borussia Dortmund (német), FC Köln (német), Girondins Bordeaux (francia), Bayer Leverkusen (német), AS Monaco (francia), Torpedo Moszkva (szovjet), RSC Anderlecht (belga), IF Bröndby (dán), Atalanta (olasz), AC Bologna (olasz), Admira Wacker (osztrák), Internazionale (olasz), Vitesse Arnhem (holland), AS Roma (olasz), Sporting Lisboa (portugál)
x x x
(folyt.köv.)
1990. november 8., csütörtök 17:18
|
Vissza »
|
|
Elbukott a Napoli Moszkvában ... (4. rész)
|
Az UEFA Kupa 16. továbbjutott csapata a jugoszláv Partizan Beograd.+++
1990. november 8., csütörtök 22:17
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|