|
|
|
|
Csúcstechnológia hazai kórházakba - Sajtótájékoztató és
kiállítás Debrecenben
|
1990. november 7., szerda - Orvostudományi információs és
demonstrációs kiállítás nyílt szerdán a debreceni Kenézy Gyula
Kórházban, amelyen tizenhét külföldi - német, svájvi, holland,
osztrák, spanyol és amerikai -, illetve három hazai cég mutatja be
legújabb orvostechnikai eszközeit. Wolfgang A. Radler, a kiállítást
rendező Radinvex magyar-német Kft. ügyvezető igazgatója
sajtótájékoztatóján elmondta: vállalkozásukkal a magyar kórházi
technika fejlesztésében kívánnak közreműködni. A Pécsett, Szegeden
és Debrecenben megrendezett kiállításuk nem vásár volt, hanem
elsősorban a tájékoztatást szolgálta. Kórházi szakemberekkel,
orvosokkal ismertették meg azt az európai kórházi csúcstechnológiát,
amelyhez az elkövetkező években a magyar egészségügy is hozzájuthat.
A Radinvex Kft. ugyanis a külföldi cégek közvetlen és meghatalmazott
képviselője, vagyis a velük kapcsolatban állók úgy tárgyalhatnak,
mintha közvetlenül a gyártókhoz fordulnának. A vállalkozás nem rövid
távon törekszik nagy nyereségre, hanem hosszú távú befektető, amit
az is jelez, hogy az általuk forgalmazott berendezéseken mindössze
3-4 százalék az adózatlan nyereségük.
A sajtótájékoztatón elhangzott: a kiállító cégek fokozatosan bővithető, ezáltal állandóan korszerűsíthető technológiát kínálnak az egészségügyi intézményeknek. A kínálat tehát - úgy tűnik - a magyar pénztárcához igazodik, mégis reális esélyt ad arra, hogy az európai csúcstechnológiához tartozó berendezések mielőbb és minél nagyobb számban megtalálhatók legyenek a hazai kórházakban. (MTI)
1990. november 7., szerda 15:50
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|