|
|
 |
|
 |
Kissinger véleménye a Perzsa-öbölről
|
------------------------------------
München, 1990. november 6. (SZER, A nap cikke) - Az amerikai
Baltimore Sun című napilapban hosszú cikk jelent meg a Perzsa-öböl
menti helyzetről, Henry Kissinger volt külügyminiszter tollából.
Fejtegetését Kissinger a válság megoldását célzó ENSZ-határozatok
ismertetésével kezdi, majd rámutat arra, hogy Washington nem elég
meggyőzően magyarázta meg, miként is felelnek meg ezek a határozatok
az Egyesült Államok célkitűzéseinek.
A cikk így folytatódik:
"Az amerikai népben nem kell azt a benyomást kelteni, hogy
kötelességük háborúba menni a világ valamennyi gonosz vezetője
ellen, vagy rájuk hárul a világrendőr feladata, ha valahol megszegik
a nemzetközi rendet. Viszont meg kell értetni azt is, hogy ez az
agresszió, amelyet ez a bizonyos vezető hajtott végre, ha elfajul
miért veszélyezteti az Egyesült Államok biztonságát, és a döntés
miért válik napról napra nehezebbé.
Az tény, hogy Bush elnök augusztus 8-ikai beszédében két
hivatali elődjéhez hasonlóan kifejtette, hogy miért létfontosságú
Amerika számára a Perzsa-öböl politikai egyensúlya. De azóta kevés
magyarázatot hallottunk tőle."
Kissinger a Baltimore Sun hasábjain megjelent cikkében utal
arra, hogy az ENSZ csak végső esetben helyezett katonai akciót
kilátásba, mert a szankcióktól reméli az iraki politika
megváltoztatását. De még ha enged is Szaddám Huszein, az Irakkal
határos olajban gazdag sávot és a Satt-el-Arab vizi út ellenőrző két
szigetet semmi esetre sem hajlandó kiüríteni - legalábbis ezt
közölte Primakov rendívüli szovjet megbízottal. (folyt.)
1990. november 6., kedd
|
Vissza »
|
|
- Kissinger véleménye a Perzsa-öbölről - 1. folyt.
|
Amerika vagy az ENSZ háborút kezdene-e eme terület miatt? -
teszi fel a kérdést Kissinger. Majd mintegy válaszként rámutat, hogy
a szankciók támogatói közül többen nem bíznak már az embargó
sikerében. És rájöttek arra is, hogy a tárgyalások az időhúzást
szolgálják. Egyben pedig aláaknázzák a katonai beavatkozás
lehetőségét. Ezek az országok inkább a térség biztonsági rendszerét
megalapozó rendezést sürgetnek, amely az Egyesült Államok
szaúd-arábiai katonai jelenlétére épülne.
Ezt az elképzelést Kissinger helyteleníti. Mert a térség
politikai aadottságai miatt Amerika előre nem látható problémákba
bonyolódhatna. A Baltimore Sun hasábjain ezt olvassuk:
"Washingtonnak el kell döntenie, melyik az a pillanat, amikor a
szankciók már nem szolgálnak mást, mint a kitűzött célok
ködösítését. A háború melletti döntés nem könnyű és nem is vonzó. És
ez jelenti a dilemmát az elnök számára. Ám a kormány akciói és
előrejelzései burkoltan ugyan, de utaltak erre a lehetőségre. A
döntés nagy horderejű, tehát meghozatalánál nem játszhat szerepet
sem a keserűség, sem pedig az indulat.
Egyes jelentések szerint Washington csak felhasználható ürügyre
vár. Azonban nehéz elképzelni, Irak mit követhet még el, ami
súlyosabb indokot szolgáltathat a katonai beavatkozásra, mint az
emberi jogok rendszeres megsértése, Kuvait kirablása és
elpusztítása, vagy ezer amerikai túszul ejtése."
Kissinger ezután azt latolgatja, hogy milyen feltételek mellett
kezdhető el a katonai akció, melyet azonban - mint írja - rendkívül
körültekintő diplomáciai előkészítésnek kell bevezetnie. (folyt.)
1990. november 6., kedd
|
Vissza »
|
|
- Kissinger véleménye a Perzsa-öbölről - 2. folyt.
|
Leszögezi viszont azt is, hogy ha már a háborús megoldást
választjuk, a cél nem lehet más, mint az, hogy megakadályozzuk
Irakot szomszédai fenyegetésében és egyben rádöbbentsük arra is:
Kuvait megszállása nem fizetődik ki neki.
A Baltimore Sun hasábjain megjelent cikkében Kissinger rámutat
arra, hogy az esetleges támadásnak Irak hadiipari központjaira,
kiváltképpen pedig nukleáris és vegyi fegyverekkel felszerelt
rakétatelepeire kellene összpontosulnia. Ha mást nem is, de azt
elérnénk, hogy csökkenne az iraki fenyegetés - írja a volt amerikai
külügyminiszter, és így fejezi be hosszú fejtegetését a Perzsa-öböl
menti válság megoldásáról.
Bármilyen irányban haladjunk is, jobb, ha ezt az irányt saját
magunk jelöljük ki, mintha a körülmények foglyaként sodródunk az
eseményekkel. +++
1990. november 6., kedd
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|