Rendszerváltás és az MTI

	A Varsói Szerződés jelene és jövője
----------------------------------- Washington, 1990. november 5. (Amerika Hangja, Világhíradó) - Budapestre kapcsolunk, ahonnan Szénási Sándor munkatársunk elmefuttatását hallják a Varsói Szerződés jelenéről és jövőjéről. - A hétvégi budapesti külügyminiszteri értekezleten az a közös érdek világos volt, hogy nyugat-európai kapcsolataik miatt csökkenteni kell a haderőt, és így lehetővé kell tenni a novemberi párizsi csúcstalálkozó sikerét. Az is világos volt, hogy ami a csökkentést illeti, a hatból legalább öten erősen leépítés-pártiak. Éppen a hatodikkal, az óriási erőkkel rendelkező Szovjetunióval kapcsolatban. Ám de az önmegszűntetésen túl mi kapcsolja össze őket? Miért ne lenne a hatokból egy idő után három plusz három, vagy éppen négy plusz kettő, egyszóval az ideológiai fenyegetettség eltűntével mi tartja össze szervezetileg is Kelet-Európát? Eddig Lengyelország és Románia más és más módon, de sokkal inkább varsói szerződéspárti volt, mint mondjuk Csehszlovákia és Magyarország, sőt Budapest kissé el is szaladt azonnali kiválási szándékával és a szovjet kapcsolatok gondatlan megrontásával, ezért a csehszlovák miniszterelnök néhány héttel ezelőtt ki is jelentette, hogy országa nem szolgáltatja magát úgy ki a szovjetek dühének, mint a magyarok; és célzott arra, hogy az olaj és a gáz még mindig Keletről jön. (folyt.) 1990. november 5., hétfő
Vissza »

	- A Varsói Szerződés jelen és jövője - 1. folyt.
Azóta persze kiderült, hogy a szállítások nem pusztán politikai elhatározás kérdése. Moszkva attól, hogy jobb viszonyban van Prágával, mint Budapesttel, még nem tud több kőolajat adni, mert neki sincsen óriási tartalékai ellenére, sőt a legutóbbi napokban már vásárlásokra is rákényszerült. A prágai álláspont ettől azonban még nem értékelődött le, hiszen most Budapest is szelídebb húrokat penget, az eddiginél szilárdabb és jobb kapcsolatokat kíván a szovjetekkel. A Varsói Szerződés ügyében azonban, bár Moszkva nyilván tábornokai nyomására, valamiképpen még egybe tartaná az ő fölényét reprezentáló szervezetet, nincsen változás sem Prágában, sem Budapesten, sőt a románok is egyértelműen fel kívánják most számolni a katonai együttműködés jelenlegi formáját. Köze van-e az új bukaresti álláspontnak a szovjet moldovai helyzethez, amely egyre fenyegetőbb, egyre véresebb és egyre inkább tükrözi a moldovai románok kiválási szándékát a szovjet szövetségből, és tükrözi a csatlakozás vágyát Romániához? Kétségtelen, hogy először a decemberi bukaresti fordulat óta már Romániában is tüntetnek azért, hogy a második világháborúig Bukaresthez tartozó terület térjen vissza az anyaországhoz. Ha ennek lehetősége felmerül, ez azt jelenti, hogy az új román vezetés az úgynevezett magyar veszélyt nem tartja komolynak, viszont értelmét látja annak, hogy a Varsói Szerződés katonai szervezetének felszámolásával ne terhelje őt semmiféle kötelezettség a Szovjetunióval kapcsolatban. (folyt.) 1990. november 5., hétfő
Vissza »

	- A Varsói Szerződés jelen és jövője - 2. folyt.
Mindez azonban a dolognak csupán katonai része és továbbra is talány a politikai együttműködés lehetősége és természete. Miben kellene egyezkedniük a hatoknak? A politikai megfigyelők egy része úgy véli, a kitörő kelet-európai nacionalizmusok most már olyan helyzeteket teremtenek, amelyek feltétlen azonnali és sokoldalú kapcsolattartást igényelnek. Gondoljunk csak arra, hogy amikor Szlovákiában elterjedt a hír, hogy magyar csapatokat vontak össze a határ mentén, csupán a két ország sajtójában folyt üzengetés egymásnak, míg egy egyeztető tanács - mondjuk - rögtön és pártatlanul, tehát hihetően cáfolni tudta volna a hamis információkat. További kérdés lehet, hogyan kezeljék egymás menekültjeit, aztán a közös gazdasági vállalkozásokat, például a Bős-Nagymaros ügyét, vagy a bolgár-román évtizedes környezetszennyezési botrányt, amelyben az érintett két főváros mindmostanáig képtelen megegyezni; míg a hatok nyilván nagyobb nyomást tudnának kifejteni rájuk. A politikai együttműködés azonban nem csupán egy kelet-európai fórum lenne, hanem a Nyugat-Európával való kapcsolattartás lehetősége is. Kissé durvábban fogalmazva: a Nyugat egy ilyen fórumon képviseltethetné azt a nagyhatalmi érdeket, hogy a nacionalizmusnak, szeparatizmusnak, faji gyűlölködéseknek közös kelet-európai kormányszinten szülessen meg, méghozzá folyamatosan az elutasítása; hogy tehát a konfrontációkat tárgyalótermekben, sokszemközt játszák le. A hatoknak erről kell döntenük november után, amikor már nem a fegyverekről, nem a hagyományos erők csökkentéséről lesz szó, hanem a hétköznapokról, a kelet-európai életről. +++ 1990. november 5., hétfő
Vissza »