Rendszerváltás és az MTI

	Három hónap megszállás után (1.rész)
1990. november 2. péntek (MTI-Panoráma) - Három teljes hónapja tart immár Kuvait széleskörű nemzetközi konszenzussal elutasított iraki megszállása, mégsem körvonalazódott mindmáig az Öböl menti válság végkifejlete, így nincs arra egyértelmű válasz, vajon diplomáciai, vagy katonai eszközök bevetésével fog véget érni a születőfélben levő új világrend első nagyszabású nemzetközi krízise. Az elmúlt hetek története az e kérdésre adható váltakozó válaszok története is. Az eltelt idő arra mindenesetre alkalmas volt, hogy - tíz, Irakot elítélő ENSZ BT-határozat ellenére - szembeötlő repedések tűnjenek fel az Irakkal szemben annak idején impozáns sebességgel felállt fronton. A Bagdad ellen fellépett arab tábor vezető országa, Egyiptom semmit nem változtatott eltökéltségén, Kairó alku nélkül követeli a teljes, feltétel nélküli iraki kivonulást Kuvaitból és az elűzött emír uralmának visszaállítását. Az elmúlt hetekben emlegetett esetleges területi engedmények Irak javára - mondják Egyiptomban - csakis a kuvaiti törvényes hatalommal folytatandó tárgyalások révén képzelhetőek el. Szaúd-Arábia, ahol rövidesen több mint 300 ezres amerikai többségű soknemzetiségű erő állomásozik szemben az iraki hadsereg félmillió katonájával, már kétértelműbb magatartást tanúsít. Innen hangzott el először nyilvánosan az a javaslat, hogy Kuvait (szaúdi emigrációban élő) uralkodója tehetne területi engedményt a tengeri kijárathoz ragaszkodó és kuvaiti olajmezőket magának megtartani kívánó Iraknak. Igaz, a külügyminiszteri nyilatkozatról utóbb azt állították, hogy a világ félreértelmezte, szó sincs engedményekre tett ajánlatról. Próbaléggömb volt tehát a javaslat, akárcsak a Bagdadból felröppentett, területi engedményeket sugalmazó hírek. Az irakellenes arab front kulcsországának, Szíriának az álláspontja a legutóbbi napokban kezdte mutatni a kétértelműség jeleit. A damaszkuszi sajtó Amerikát támadó írásokkal jeleskedik, melyeknek fő üzenete, hogy ,,Irakot nem engedem bántani,,. Amennyire meglepte Washingont annak idején, hogy Szíria - Egyiptommal és Marokkóval együtt - nyomban csatlakozott a Szaúd-Arábiába csapatokat küldő államokhoz, annyira váratlan a legújabb fordulat: arab sajtóértesülések szerint Damaszkusz nem egyszerűen vonakodik a korábban ígért további csapatokat a helyszínre vezérelni, de a már ottlévők visszavonását fontolgatja. (folyt.) 1990. november 2., péntek 10:48
Vissza »

	Három hónap megszállás után (2.rész)
Az Irakkal szembeni ,,északi,,- másként szólva nyugat-keleti - front lazulásának jelei is aligha leplezhetők. Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia magatartásának változatlanul sarokköve, hogy az Irak ellen foganatosított gazdasági embargó Bagdadot ,,puhító,, hatását várva a katonai megoldás fenyegetésének is működnie kell, Iraknak teendő engedményekről pedig szó sem lehet. Franciaország Mitterrand elnök néhány héttel ezelőtti ENSZ-beszédében, ha körmönfont megfogalmazással is, de tudatta, hogy Irak egyik alapkövetelését bizonyos formában kész fontolóra venni, nevezetesen nem utasítja el az öbölválság és a közel-keleti alapviszály - az arab-izraeli konfliktus - rendezésének összekötését. Ez az árukapcsolás egy nemzetközi konferencia keretei között nem idegen a szovjet megközelítéstől. Bár ezt Moszkvában korábban sem titkolták. A hét eleje szovjet részről mégis meglepetéssel szolgált az öbölválság kezelésében. Párizsi látogatása során Mihail Gorbacsov elnök ,,Irak álláspontjának megváltozásá,,-ról beszélt és arabközi értekezletet szorgalmazott a viszály megoldására. Mindezt azzal egyidejűleg, hogy különmegbizottja, Primakov nyilvánvaló kudarcot vallott egy hónapon belül második bagdadi missziójával. A szovjet elnök politikai tanácsadója, mint utóbb megállapítható, nyugati-közel-keleti körútján nem annyira új bagdadi gondolatokat tolmácsolt az ellentábornak, mint inkább Moszkva azon óhaját, hogy a katonai megoldás kerüljön ki a lehetséges választások tárából. Vélhetően nem tévednek azok a Kremlt és a Közel-Keletet közelről figyelő nyugati szakértők, akik szerint a szovjet diplomácia két versengő szárnya közül az egyik a Washingtonnal való együttműködést tekinti mindennél előbbre valónak, beleértve ebbe az öbölválság kezelésének egyeztetését - e tendencia első számú szószólója volna Sevardnadze külügyminiszter -, míg a másik a korábban szerzett vívmányok, a harmadik világbeli, ezen belül arab befolyás megóvását tartja szem előtt. Az idézett szakértők elemzése alapján ez idő szerint az utóbbi szárny kerekedett felül, az, amelynek egyik jeles képviselője a régi arab kapcsolatokkal rendelkező Primakov. (folyt.) 1990. november 2., péntek 10:51
Vissza »

	Három hónap megszállás után (3.rész)
Az arab csúcsértekezlet összehívására tett szovjet javaslatot az Irak által fenyegetett Öböl menti országok és Egyiptom csalódottan vették, s elutasították. Egyiptom, Szíria és Szaúd-Arábia külügyminisztere a héten sebtében összehívott dzsiddai találkozón vitatta meg az újonnan előállt helyzetet, s a közeljövőre újabb megbeszélést tűztek ki, ezúttal Damaszkuszba. Diplomáciai erőfeszítésekben tehát nincs hiány, ám hogy ezek, lévén sokszor ellentétes irányúak, képesek lesznek-e a kuvaiti kész tény - a megszállás, a több százezer menekült, a helybenmaradtakkal szembeni atrocitások - megszűntetésére, az mindáig nyitott kérdés.+++ Rákos György (Kairó) MTI-Panoráma 1990. november 2., péntek 10:51
Vissza »