|
|
|
|
Gondban a szervezők
|
1990. november 1. csütörtök (Yonhap) - November 24. és december 4. között a legutóbbi nyári ötkarikás játékok színhelyén, Szöulban rendezik meg a 10. női kézilabda világbajnokságot. Tizenhat együttes szerzett jogot, hogy részt vegyen a mérkőzéssorozaton, ám a szervezőknek komoly gondot jelent a nemzetközi szövetség nemrég hozott döntése, mely szerint az októberben egyesített Németország két csapatot is indíthat.
A házigazdák most nem tudják, mitévők legyenek: a régi himnuszokat és nemzeti lobogókat használják avagy az egységes Németországét.
Állítólag a német csapatok bejelentették, hogy a volt NDK, illetve az NSZK színeit szeretnék képviselni, s kérik, ne kelljen együtt gyakorolniuk sem.
A vb-rendezők mindenesetre úgy döntöttek, hogy tanácsért a Nemzetközi Kézilabda Szövetség vezetőihez fordulnak.
Emlékeztetőül az ,,eredeti,, csoportbeosztás (3-3 továbbjutóval):
A-csoport: Jugoszlávia, NSZK, Lengyelország, Franciaország B-csoport: Koreai Köztársaság, Svédország, Ausztria, Kína C-csoport: Szovjetunió, NDK, Dánia, Angola D-csoport: Norvégia, Románia, Bulgária, Egyesült Államok
A csoportmérkőzések után a középdöntők (A-B, C-D) következnek, majd a torna a helyosztókkal zárul. A két német válogatott, mivel különböző ágon szerepelnek, legfeljebb csak a végső helyezések sorsát eldöntő találkozón kerülhet szembe.+++
1990. november 1., csütörtök 11:35
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|