|
|
|
|
González-Andreotti
|
Fort Péter, az MTI tudósítója jelenti:
Madrid, 1990. október 31. szerda (MTI-tud) - Az Európai
Közösség országainak következő csúcstalálkozójára való
előkészületek jegyében Felipe González spanyol miniszterelnökkel
tárgyalt szerdán Madridban Giulio Andreotti olasz kormányfő.
Andreotti a vasárnapi római EK ,,villámcsúcs,, után egyeztető körutat tesz a közösség tagállamainak fővárosaiban. Madridi tartózkodása alatt a spanyol uralkodópár társaságában egy olasz művészeti kiállítás megnyitásán vett részt és délután tárgyalt spanyol kollégájával Gonzálezzel.
A két miniszterelnök meegbeszéléseit - mint illetékes madridi forrás közölte - az a szoros egyeztetési szándék jellemezte, amely egyebek között a legutóbbi római csúcson képviselt közös álláspontban is kifejeződött. Ezúttal elsősorban a közösség úgynevezett déli szárnyán lévő országok problémáját vitatták meg különös tekintettel a szélesebb értelemben vett mediterrán térségnek az Európai Közösséghez való kapcsolódására. Mindkét ország készül az európai biztonsági és együttműködési konferencia párizsi tanácskozására, ez a téma is hangsúlyosan szerepelt a két kormányfő meegbeszéléseinek. Egyeztették továbbá álláspontjukat az öbölbeli válsággal kapcsolatban.+++
1990. október 31., szerda 18:47
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|