|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZP támogatja a nemzetiségi jelölteket
"Az MSZP Elnöksége - Sánta
Elemérnek, a Cigány Munkások Szövetsége országos elnökének azon
felhívását támogatva, amelyben a demokratikus pártok segítségét kéri
a cigány származásúak önkormányzati választásokon történő
jelöléséhez - hangsúlyozza, hogy már korábban minden
pártszervezetünk figyelmébe ajánlottuk ezt a feladatot.
Ugyanakkor - e téma kapcsán - fontosnak tartjuk kinyilvánítani,
hogy a Szocialista Párt helyi szervezetei minden más - német,
szlovák, horvát, román, stb. - nemzetiségi jelölt indulását és
bejutását támogatja az önkormányzati testületekbe.
"
Izraeli Rádió:
Egy budapesti merénylet
"Füstbombát dobtak ma egy Dob utcai cukrászdába. Nem az a
furcsa benne, hogy a Dob utcai cukrászdába, egy zsidó cukrászdába
füstbombát dobtak... az döbbentett meg, hogy milyen
hivatalos elbírálást nyert ez az ügy Budapesten. Maga a
belügyminiszter fordult a zsidó vezetőkhöz és azt kérte, hogy ne
szellőztessék az ügyet. Majd utána különféle igéreteket kapott a
zsidó közösség, hogy egy rendőri alakulatot állítanak szolgálatba a
Síp utca 12 és annak a körényékén.
"
|
|
|
|
|
|
|
Debreceni kerekasztal
|
---------------------
München, 1990. szeptember 9. (SZER, Zene-szó) - Széles Tamás interjúja Debrecenből:
- Poros kisváros - az egész bolygónk az. Te maga mondtad. Tehát Debrecen.
- Kilépett a debreceni demokratikus kerekasztalból a Szabad Demokraták Szövetsége és a Fidesz. Borsos Zoltánt, a Fidesz debreceni csoportjának ügyvivőjét kérdeztük a miértről.
- Több oka van ennek a lépésnek. Először talán azt említeném, hogy amikor az akkor még ellenzéki kerekasztal megalakult, nyolcvankilenc tavaszán, akkor a politkai színkép egészen másként nézett ki, mint most. Akkor létezett az MSZMP és azzal szemben álltak az ellenzéki pártok egységesen, és a fő cél az volt, hogy kiharcoljuk a szabad választásokat. A szabad választások megtörténtek, egészen más most a helyzet. Azóta vannak kormánypártok és vannak ellenzéki pártok. A kormánypártok közül Debrecenben mind a három párt a kerekasztalban ül. Olyan furcsa helyzet állt elő, hogy egy kerekasztalon belül úgymond közös platformon álltak az ellenzéki és a kormánypártok.
Ez egy alapvető változás, szerintem most már a politikai színkép egészen másképp néz ki. Van az MSZP eléggé izoláltan, elszigetelten a politikai életben, vannak még az MDF, a Kisgazdapárt és a Kereszténydemokrata Néppárt és azok a liberális pártok, a Fidesz és az SZDSZ. Most a tagozódást nem tükrözte tovább már ez a kerekasztal.
A másik ok még, hogy a kerekasztalon belül többségi szavazás alapján születtek a döntések, így az SZDSZ és a Fidesz többször is olyan döntés részévé vált, amit nem tudott elfogadni. (folyt.)
1990. szeptember 9., vasárnap
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Debreceni kerekasztal - 1. folyt.
|
A kerekasztal tagjai voltak az MDF, a Kisgazdapárt, a Kereszténydemokrata Néppárt, a Politikai Foglyok Szövetsége, amely szintén az MDF-hez közelálló szervezet - és ezzel szemben volt két liberális párt, tehát a szavazáskor ez a többség mindig meghatározó volt.
Harmadik okként talán azt lehetne említeni, hogy a parlament meghozta azokat a döntéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy lebonyolíthatóak legyenek az önkormányzati választások. Megvan magáról az önkormányzatról szóló törvény, a választásról szóló törvény. Úgy érezzük, hogy azok a közjogi keretek, amelyek szükségesek egy ilyen választáshoz, már léteznek. Itt tulajdonképpen semmifajta feladata nem marad ennek a demokratikus kerekasztalnak. Nem volt értelme egyszerűen annak, hogy továbbra is tagjai maradjunk.
- Az elmúlt időszakban az MSZP próbált felvételt nyerni ebbe a kerekasztalba. Végül is elutasították és az SZDSZ-eseknek beszélgetéseik alkalmával annyit mondtak, hogy az MDF is a határon táncol, tehát benne van, nincs benne. Végül is ezek szerint ilyen meghatározó erő lett, hogy most már ő irányítja ezt a kerekasztalt?
- Az MSZP tagfelvételéről talán annyit, hogy az MSZP sem olyan párt jelenleg, akivel politikai közösséget tudunk vállalni. Az MDF tagságáról, illetve nem tagságáról: a választások előtt a Kisgazdapárt igen rossz viszonyban volt - legalábbis helyi szinten - az MDF-fel, de ahogy a választások után a kormánykoalíció létrejött, egy óriási kebelbarátság alakult ki, az MDF egyből vezető erővé vált a demokratikus kerekasztalon belül. Tehát régi politikai ellenfelek egyik napról a másikra nagy barátokká váltak. Ugyanazok az emberek, ugyanazok az MDF-esek és ugyanazok a kisgazdapártiak szeretik most egymást, akik egymást nem is olyan finoman szidták annak előtte. Jelenleg az MDF a vezető erő a kerekasztalon belül. (folyt.)
1990. szeptember 9., vasárnap
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Debreceni kerekasztal - 2. folyt.
|
- Meg kell mondjam, nem foglalkozunk most már ezzel a kérdéssel túlságosan. Úgy érezzük, hogy teljesen értelmetlenné vált a működése és a kormánypártok klubjává alakult át. Én azt hiszem, hogy politikai súlya nem igazán van.
- Volt valami közös abban, valami megegyezés, hogy egyszerre léptetek ki az SZDSZ-szel, vagy ez csak véletlenszerű?
- Régebb óta terveztük, hogy kilépünk. Már jeleztük is ezt a szándékunkat és ekkor keresett meg bennünket egy más dolog kapcsán az SZDSZ és akkor mi javasoltuk nekik, hogy ők is lépjenek ki. Tehát a helyzet az volt, hgoy a Fidesz ki akart lépni és az SZDSZ-t sikerült meggyőzni arról, hogy ez a helyes lépés. Ezért volt érdekes maga a kilépés. A pártok már tudják, hogy a Fidesz elhagyja a kerekasztalt, de azt, hogy az SZDSZ is, az meglepetés volt.
- A félreértések elkerülése végett kérdezem, hogy önállóan politizál a Fidesz, vagy nevezhetjük az SZDSZ fiataljainak, amit azért vissza szokott utasítani a Fidesz.
- Igen vissza fogom utasítani.
- Én a debreceni politikára gondolok.
- Itt is a helyzet, hogy a Fidesz előbb alakult meg, mint az SZDSZ és az SZDSZ-t nevezhetnénk talán akkor inkább az Fidesz idősebbjeinek.
- Tehát végül is önállóan politizál?
- Teljesen önállóan. Ennél a lépésnél is a Fidesz volt a kezdeményező és azt hiszem, hogy ez ma már eléggé ki is derült és úgy érzem, hogy a választások megmutatják majd azt is, hogy a Fidesz elég erős ahhoz, hogy komoly önálló politikai erő legyen. +++
1990. szeptember 9., vasárnap
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|