|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZP támogatja a nemzetiségi jelölteket
"Az MSZP Elnöksége - Sánta
Elemérnek, a Cigány Munkások Szövetsége országos elnökének azon
felhívását támogatva, amelyben a demokratikus pártok segítségét kéri
a cigány származásúak önkormányzati választásokon történő
jelöléséhez - hangsúlyozza, hogy már korábban minden
pártszervezetünk figyelmébe ajánlottuk ezt a feladatot.
Ugyanakkor - e téma kapcsán - fontosnak tartjuk kinyilvánítani,
hogy a Szocialista Párt helyi szervezetei minden más - német,
szlovák, horvát, román, stb. - nemzetiségi jelölt indulását és
bejutását támogatja az önkormányzati testületekbe.
"
Izraeli Rádió:
Egy budapesti merénylet
"Füstbombát dobtak ma egy Dob utcai cukrászdába. Nem az a
furcsa benne, hogy a Dob utcai cukrászdába, egy zsidó cukrászdába
füstbombát dobtak... az döbbentett meg, hogy milyen
hivatalos elbírálást nyert ez az ügy Budapesten. Maga a
belügyminiszter fordult a zsidó vezetőkhöz és azt kérte, hogy ne
szellőztessék az ügyet. Majd utána különféle igéreteket kapott a
zsidó közösség, hogy egy rendőri alakulatot állítanak szolgálatba a
Síp utca 12 és annak a körényékén.
"
|
|
|
|
|
|
|
Öböl - kuvaiti emír
|
Táif, 1990. szeptember 9. vasárnap (AFP/TASZSZ) - ,,Döntő
intézkedések,, megtételére szólította fel szombaton George Bush
amerikai és Mihail Gorbacsov szovjet elnököt Dzsábir el-Ahmed
el-Dzsábir esz-Szabah kuvaiti emír, aki Szaddám Huszein iraki elnök
után szintén üzenettel fordult a Helsinkiben folyó csúcstalálkozó
résztvevőihez.
,,Olyan döntő lépéseket várunk ettől a fontos csúcstalalkozótól, amelyek alkalmasak a jogorvoslásra, az igazságtalanság és az agresszió megszüntetésére és arra kényszerítik Irakot, hogy teljes mértékben tartsa be az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozait,, - írta üzenetében az emír.
A kuvaiti uralkodó azért tartja szükségesnek ezen döntő lépések megtételét, mert véleménye szerint az iraki rendszer hajthatatlansága miatt nincs remény bármilyen diplomáciai kezdeményezés sikerére az egyre súlyosbodó válság megoldása érdekében.
A kuvaiti vezető nagyra értékelte a két nagyhatalomnak a konfliktussal kapcsolatos álláspontját és népe nevében köszönetet mondott George Bush amerikai elnöknek az agresszor kiűzésére tett intézkedéseiért. Az emír végül felszólította a világ országait, hogy szigorúan tartsák be az Irak elleni szankciókat. +++
1990. szeptember 9., vasárnap 10:48
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|