|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZP támogatja a nemzetiségi jelölteket
"Az MSZP Elnöksége - Sánta
Elemérnek, a Cigány Munkások Szövetsége országos elnökének azon
felhívását támogatva, amelyben a demokratikus pártok segítségét kéri
a cigány származásúak önkormányzati választásokon történő
jelöléséhez - hangsúlyozza, hogy már korábban minden
pártszervezetünk figyelmébe ajánlottuk ezt a feladatot.
Ugyanakkor - e téma kapcsán - fontosnak tartjuk kinyilvánítani,
hogy a Szocialista Párt helyi szervezetei minden más - német,
szlovák, horvát, román, stb. - nemzetiségi jelölt indulását és
bejutását támogatja az önkormányzati testületekbe.
"
Izraeli Rádió:
Egy budapesti merénylet
"Füstbombát dobtak ma egy Dob utcai cukrászdába. Nem az a
furcsa benne, hogy a Dob utcai cukrászdába, egy zsidó cukrászdába
füstbombát dobtak... az döbbentett meg, hogy milyen
hivatalos elbírálást nyert ez az ügy Budapesten. Maga a
belügyminiszter fordult a zsidó vezetőkhöz és azt kérte, hogy ne
szellőztessék az ügyet. Majd utána különféle igéreteket kapott a
zsidó közösség, hogy egy rendőri alakulatot állítanak szolgálatba a
Síp utca 12 és annak a körényékén.
"
|
|
|
|
|
|
|
Kampány Szegeden - A város érdekeit tartják szem előtt
|
1990. augusztus 31., péntek - Közös listát állít Szegeden az
önkormányzati választásokra az MDF és a Kereszténydemokrata Néppárt
helyi szervezete. A jelöltek kiválasztásánál a legfontosabb szempont
az volt, hogy tiszta múltú, hiteles, köztiszteletben álló emberek
legyenek képviselők. Így aztán több párton kívüli, független
személyt is jelöl a két párt.
A választási kampányt szolgálatnak, nem hatalomszerzési lehetőségnek tekintik. Mint Koha Róbert, az MDF Csongrád megyei kampányfőnöke az MTI munkatársának elmondta, Szeged érdekeit szem előtt tartva felülemelkednek a pártérdekeken. E szándékukat bizonyítja az is, hogy a jelölteket összejöveteleken bemutató országgyűlési képviselőik mellett Király Zoltánt is felkérik a kampányban való részvételre. A kampányfőnök hangoztatta, hogy a párt és a képviselő között ugyan vannak politikai nézetkülönbségek, de - legalábbis a helyi MDF-szervezettel - személyes konfliktusuk nincs. Szeged sorsát illetően pedig teljes a nézetazonosság.
A kampány idején kötetlen beszélgetéseken, találkozókon kíván a párt személyes kapcsolatot kialakítani a város polgáraival. Plakátokkal nem csúfítják az utcákat, tereket. Különös figyelemmel ügyelnek arra, hogy ne legyen kommunistaellenes hangulat, a múltban való vájkálással sem akarnak olcsó népszerűségre törekedni. Mivel a választások eredményességéhez minden réteg és csoport együttműködésére szükség van, a Tisza-parti városban és környékén élő nemzeti és etnikai kisebbségeket is szeretnék megnyerni a közös ügynek.
Szentesen a Fidesz, az SZDSZ, az MDF, az MSZP, az FKgP, a KDNP, az Agrárszövetség, az MSZMP helyi csoportja, valamint a városvédő egyesület kötött egyezséget a választások tisztasága érdekében. (MTI)
1990. augusztus 30., csütörtök 21:55
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|