|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZP támogatja a nemzetiségi jelölteket
"Az MSZP Elnöksége - Sánta
Elemérnek, a Cigány Munkások Szövetsége országos elnökének azon
felhívását támogatva, amelyben a demokratikus pártok segítségét kéri
a cigány származásúak önkormányzati választásokon történő
jelöléséhez - hangsúlyozza, hogy már korábban minden
pártszervezetünk figyelmébe ajánlottuk ezt a feladatot.
Ugyanakkor - e téma kapcsán - fontosnak tartjuk kinyilvánítani,
hogy a Szocialista Párt helyi szervezetei minden más - német,
szlovák, horvát, román, stb. - nemzetiségi jelölt indulását és
bejutását támogatja az önkormányzati testületekbe.
"
Izraeli Rádió:
Egy budapesti merénylet
"Füstbombát dobtak ma egy Dob utcai cukrászdába. Nem az a
furcsa benne, hogy a Dob utcai cukrászdába, egy zsidó cukrászdába
füstbombát dobtak... az döbbentett meg, hogy milyen
hivatalos elbírálást nyert ez az ügy Budapesten. Maga a
belügyminiszter fordult a zsidó vezetőkhöz és azt kérte, hogy ne
szellőztessék az ügyet. Majd utána különféle igéreteket kapott a
zsidó közösség, hogy egy rendőri alakulatot állítanak szolgálatba a
Síp utca 12 és annak a körényékén.
"
|
|
|
|
|
|
|
- Négyszemközt dr. Torgyán Józseffel - 6. folyt.
|
- Ugyanakkor nagyon sokan olyanok is vannak, akik nem a Parlamentben ülnek és mégsem tudnak azonosulni a te stílusoddal. Nagyon sok olyan embert is ismerek viszont, aki maximálisan azonosul és rajong érted. Tehát szélsőséges indulatokat gerjesztesz, szélsőséges vélemények jönnek létre a tevékenységed nyomán. Ezt jónak tartod, szükségesnek, vagy pedig talán jobb lenne, hogyha egy kicsit simább lenne körülötted a víz, nem lenne ilyen nagy a hullámverés?
- Nos, végül is azzal számolni kell, hogy forradalmi időket élünk. Igaz, hogy ez a forradalom nem véres forradalom és én rendkívül örülök ennek, mert így a mi fejlődésünk sokkal zökkenőmentesebb lehet és sakkal inkább gyorsabb lehet, de azért mégiscsak egy forradalom zajlik ebben ez országban, egy rendszerváltozás zajlik. Egy rendszerváltozás olyan óriási kérdéseket vet fel, amelyeket nem lehet lagymatag módon felvetni. Ezeket igenis olyan szenvedélyessé kell, az igazságtudatnak olyan érvényesítési törekvésével kell felvetni, amelyekhez hozzátartozik az, hogy ezek megfelelő stílusban kerüljenek előadásra. Nyilvánvaló langyosan beszélni arról, hogy nekünk szakítanunk kell azzal a keleti kiszolgáltatottsággal, amibe a kommunizmus 45 éve ezt az országot belevitte, és végre Nyugathoz kell tartoznunk -, erről nem lehet szenvedély-mentesen beszélni. És azt is világosan látni kell, hogy nekünk egy utat kell szabnunk a nemzet elé, hogy milyen az a jövő, amiért mi harcolunk és amit mi szeretnénk ennek az országnak kivívni.
Itt meg kell mondanom, hogy nem a keleti demagóg, a népet lealacsonyító társadalmi rendszer az, amit mi szeretnénk elérni, hanem a nyugati jóléti társadalom. És ezt nekünk szenvedélyesen, az igazságtudatunk biztos sikerében kell tennünk Ezt pedig nem lehet langyosan, száraz stílusban előadni. (folyt.)
1990. augusztus 9., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|