|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZP támogatja a nemzetiségi jelölteket
"Az MSZP Elnöksége - Sánta
Elemérnek, a Cigány Munkások Szövetsége országos elnökének azon
felhívását támogatva, amelyben a demokratikus pártok segítségét kéri
a cigány származásúak önkormányzati választásokon történő
jelöléséhez - hangsúlyozza, hogy már korábban minden
pártszervezetünk figyelmébe ajánlottuk ezt a feladatot.
Ugyanakkor - e téma kapcsán - fontosnak tartjuk kinyilvánítani,
hogy a Szocialista Párt helyi szervezetei minden más - német,
szlovák, horvát, román, stb. - nemzetiségi jelölt indulását és
bejutását támogatja az önkormányzati testületekbe.
"
Izraeli Rádió:
Egy budapesti merénylet
"Füstbombát dobtak ma egy Dob utcai cukrászdába. Nem az a
furcsa benne, hogy a Dob utcai cukrászdába, egy zsidó cukrászdába
füstbombát dobtak... az döbbentett meg, hogy milyen
hivatalos elbírálást nyert ez az ügy Budapesten. Maga a
belügyminiszter fordult a zsidó vezetőkhöz és azt kérte, hogy ne
szellőztessék az ügyet. Majd utána különféle igéreteket kapott a
zsidó közösség, hogy egy rendőri alakulatot állítanak szolgálatba a
Síp utca 12 és annak a körényékén.
"
|
|
|
|
|
|
|
Lengyel közigazgatási választások
|
Zsebesi Zsolt, az MTI tudósítója jelenti:
Varsó, 1990. május 27. vasárnap (MTI-tud) - A vasutassztrájk
és a miatta kialakult feszült belpolitikai helyzet árnyékolja be az
első teljesen demokratikus közigazgatási választásokat
Lengyelországban. A helyi közigazgatási hatalom lecserélésétől a
kormányzó Szolidaritás a korábbi hatalom utolsó képviselőitől, az
úgynevezett ,,vidéki nomenklatúrától,, való végleges megszabadulást
várja.
A legtöbb jelölt - több mint 40 százalék - magát függetlennek vallja. A Szolidaritás színeit az indulók több mint 25 százaléka képviseli. Ezután a legtöbb jelöltje a parasztpártoknak, a jobboldali KPN-nek és a Lengyel Köztársaság Szociáldemokrata Pártjának van. A 40 ezernél kisebb helyiségekben csak egyéni választókörzetek vannak, a győzelemhez elég az egyszerű többség. A nagyobb városokban pártok, választási szövetségek listájára kell szavazni és itt arányos a mandátumok elosztása.
Délutáni, előzetes adatok szerint a részvételi arány alacsony volt. A becslések 55-65 százalékot vártak. Jellemző, hogy a szavazóhelyiségnél interjút adó Tadeusz Mazowiecki kormányfőt is szinte kizárólag a beígért általános vasutassztrájkról és nem a választásról faggatták az újságírók.
A kormányfő megerősítette, hogy kormánya nem hátrál meg és a sztrájkok idején nem kezd bértárgyalásokat. Nem zárta ki az általános vasutassztrájk idejére a katonaság bevetését, de egyelőre ezt nem tartotta időszerűnek. Nem kommentálta Lech Walesa állítólagos kijelentését arról, hogy az általános vasutassztrájk a Mazowiecki-kormány bukásához vezethet. +++
1990. május 27., vasárnap 17:16
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|