|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZP támogatja a nemzetiségi jelölteket
"Az MSZP Elnöksége - Sánta
Elemérnek, a Cigány Munkások Szövetsége országos elnökének azon
felhívását támogatva, amelyben a demokratikus pártok segítségét kéri
a cigány származásúak önkormányzati választásokon történő
jelöléséhez - hangsúlyozza, hogy már korábban minden
pártszervezetünk figyelmébe ajánlottuk ezt a feladatot.
Ugyanakkor - e téma kapcsán - fontosnak tartjuk kinyilvánítani,
hogy a Szocialista Párt helyi szervezetei minden más - német,
szlovák, horvát, román, stb. - nemzetiségi jelölt indulását és
bejutását támogatja az önkormányzati testületekbe.
"
Izraeli Rádió:
Egy budapesti merénylet
"Füstbombát dobtak ma egy Dob utcai cukrászdába. Nem az a
furcsa benne, hogy a Dob utcai cukrászdába, egy zsidó cukrászdába
füstbombát dobtak... az döbbentett meg, hogy milyen
hivatalos elbírálást nyert ez az ügy Budapesten. Maga a
belügyminiszter fordult a zsidó vezetőkhöz és azt kérte, hogy ne
szellőztessék az ügyet. Majd utána különféle igéreteket kapott a
zsidó közösség, hogy egy rendőri alakulatot állítanak szolgálatba a
Síp utca 12 és annak a körényékén.
"
|
|
|
|
|
|
|
A Szépirodalmi Könyvkiadó sajtótájékoztatója
|
1990. május 16., szerda - Az Ünnepi Könyvhétre 21 új
kötettel jelentkezik a Szépirodalmi Könyvkiadó. Az újdonságok között
klasszikus szerzők művei éppúgy helyet kaptak, mint a kortárs magyar
költészet, próza és dráma egy-egy jeles képviselőjének alkotása -
hallhatták az újságírók szerdán, a Szépirodalmi Könyvkiadó
sajtótájékoztatóján, a Fészek Klubban.
A szellemi élet kiemelkedő eseménye június 1-jétől 5-ig tart, az országos megnyitó a budapesti Vörösmarty téren lesz. Ezen a helyen és a Liszt Ferenc téren találják a könyvbarátok a kiadó sátrait, ahol - a napilapokban meghirdetett időpontokban - a szerzők dedikálják műveiket. Többek között - a sajtótájékoztatón is jelen lévő - Mészöly Miklós, Jókai Anna, Kiss Dénes, Fodor András, az első kötetes Bálint Péter aláírását kaphatják meg a kiadó új könyveinek olvasói.
A kiadó könyvünnepi listáján szerepelnek a magyar nyelv olyan nagy mesterei, mint Kosztolányi Dezső (Nyelv és lélek) és Sütő András (Omló egek alatt).
A sajtótájékoztatón Szalai Sándor, a kiadó igazgatója átadta az Illés Endre-díjat, amelyben az idén Bodnár György irodalomtörténész részesült. (MTI)
1990. május 16., szerda 15:46
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|