|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZP támogatja a nemzetiségi jelölteket
"Az MSZP Elnöksége - Sánta
Elemérnek, a Cigány Munkások Szövetsége országos elnökének azon
felhívását támogatva, amelyben a demokratikus pártok segítségét kéri
a cigány származásúak önkormányzati választásokon történő
jelöléséhez - hangsúlyozza, hogy már korábban minden
pártszervezetünk figyelmébe ajánlottuk ezt a feladatot.
Ugyanakkor - e téma kapcsán - fontosnak tartjuk kinyilvánítani,
hogy a Szocialista Párt helyi szervezetei minden más - német,
szlovák, horvát, román, stb. - nemzetiségi jelölt indulását és
bejutását támogatja az önkormányzati testületekbe.
"
Izraeli Rádió:
Egy budapesti merénylet
"Füstbombát dobtak ma egy Dob utcai cukrászdába. Nem az a
furcsa benne, hogy a Dob utcai cukrászdába, egy zsidó cukrászdába
füstbombát dobtak... az döbbentett meg, hogy milyen
hivatalos elbírálást nyert ez az ügy Budapesten. Maga a
belügyminiszter fordult a zsidó vezetőkhöz és azt kérte, hogy ne
szellőztessék az ügyet. Majd utána különféle igéreteket kapott a
zsidó közösség, hogy egy rendőri alakulatot állítanak szolgálatba a
Síp utca 12 és annak a körényékén.
"
|
|
|
|
|
|
|
Székelyudvarhelyi felhívás
|
--------------------------
London, 1990. március 24. (BBC, Panoráma) - Hallgassuk meg Siklós István jelentését Budapestről:
Ma került nyilvánosságra egy budapesti sajtókonferencián a romániai magyaroknak az a felhívása, amelyet március 21-ikén Székelyudvarhelyen kelteztek.
A felhívás a román néphez, a romániai kormány testületeihez és az egyesült nemzetekhez szól. Az angol nyelvű dokumentum mindenekelőtt arra hívja fel a figyelmet, hogy a több mint 2 milliónyi magyarság alapvető emberi jogait súlyosan érintette a román hatóságok bizonytalankodó magatartása.
A felhívás ezután a marosvásárhelyi vérengzésről beszél, amelynek - legújabb értesülés szerint - nyolc halálos áldozata és háromszáz sebesültje van, közöttük igen sokaknak súlyos az állapota.
A felhívás Sütő András nevét külön is említi - Sütő Andrást jelen pillanatban egy budapesti kórházban kezelik.
A felhívás arról beszél, hogy a Marosvásárhelyen támadó, vasvillával, botokkal, vasrudakkal felfegyverzett román tömeget itallal is bőven ellátták a szervezők, holott Marosvásárhelyen sehol sem lehetett szeszesitalt kapni.
A székelyudvarhelyi felhívás kéri a vérengzés szervezőinek, elkövetőinek megnevezését és felelősségre vonását. Arra is felszólítanak a dokumentum megfogalmazói, hogy szüntessék be a román tömegtájékoztatási eszközök az elfogult, magyarellenes híradásaikat.
Azóta a bukaresti ideiglenes kormány miniszterelnöke beismerte, hogy a román sajtó egyes jelentései félrevezetőek voltak, és alaptalanul érte vád Magyarországot a marosvásárhelyi vérengzés előidézésében. (folyt.)
1990. március 24., szombat
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|