|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZP támogatja a nemzetiségi jelölteket
"Az MSZP Elnöksége - Sánta
Elemérnek, a Cigány Munkások Szövetsége országos elnökének azon
felhívását támogatva, amelyben a demokratikus pártok segítségét kéri
a cigány származásúak önkormányzati választásokon történő
jelöléséhez - hangsúlyozza, hogy már korábban minden
pártszervezetünk figyelmébe ajánlottuk ezt a feladatot.
Ugyanakkor - e téma kapcsán - fontosnak tartjuk kinyilvánítani,
hogy a Szocialista Párt helyi szervezetei minden más - német,
szlovák, horvát, román, stb. - nemzetiségi jelölt indulását és
bejutását támogatja az önkormányzati testületekbe.
"
Izraeli Rádió:
Egy budapesti merénylet
"Füstbombát dobtak ma egy Dob utcai cukrászdába. Nem az a
furcsa benne, hogy a Dob utcai cukrászdába, egy zsidó cukrászdába
füstbombát dobtak... az döbbentett meg, hogy milyen
hivatalos elbírálást nyert ez az ügy Budapesten. Maga a
belügyminiszter fordult a zsidó vezetőkhöz és azt kérte, hogy ne
szellőztessék az ügyet. Majd utána különféle igéreteket kapott a
zsidó közösség, hogy egy rendőri alakulatot állítanak szolgálatba a
Síp utca 12 és annak a körényékén.
"
|
|
|
|
|
|
|
Duna-menti Városok találkozója
|
1990. március 23., péntek - A Duna-menti népek kulturális
együttműködésének lehetőségeiről cserélik ki tapasztalataikat
Budapesten, nyolc ország vezető kulturális személyiségei és ismert
művészei a Duna-menti Városok Találkozóján. A Budapest Főváros
Tanácsa kezdeményezésére létrejött, vasárnapig tartó
rendezvénysorozat második napi plenáris ülésén elhangzottakról a
hazai és külföldi résztvevők pénteken a Bartók Emlékházban
tájékoztatták az újságírókat.
Kiemelték: az Európában lezajlott és folyamatban lévő politikai, társadalmi változások tükrében különösen fontos a Duna-menti országok sorsközössségből is eredő együttműködés újragondolása, és az újszerű kapcsolatok kialakítása.
A tanácskozáson a meghívott városok küldöttei kezdeményezték olyan bizottság létrehozását, amely felülvizsgálná a kelet-európai történelemkönyveket, s kiszűrné azokból a ,,sovinizmus-ihlette,,, népek ellen uszító részeket. E kérdés továbbgondolásaként született javaslat arról, hogy alkossanak közös, Duna-menti történelemkönyvet, amelyet az európai történelem oktatása során valamennyi iskola felhasználhatna. Szorgalmazták egy olyan könyv létrehozását is, amely a Duna-menti népek egymásrautaltságát, összefogását elemezné. Felmerült továbbá többnapos színházi találkozó szervezésének, valamint közös kulturális gálaest rendezésének a gondolata is.
A résztvevők levélben kívántak a Budapesten gyógykezelés alatt álló Sütő András írónak jobbulást. (MTI)
1990. március 23., péntek 19:07
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|