|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZP támogatja a nemzetiségi jelölteket
"Az MSZP Elnöksége - Sánta
Elemérnek, a Cigány Munkások Szövetsége országos elnökének azon
felhívását támogatva, amelyben a demokratikus pártok segítségét kéri
a cigány származásúak önkormányzati választásokon történő
jelöléséhez - hangsúlyozza, hogy már korábban minden
pártszervezetünk figyelmébe ajánlottuk ezt a feladatot.
Ugyanakkor - e téma kapcsán - fontosnak tartjuk kinyilvánítani,
hogy a Szocialista Párt helyi szervezetei minden más - német,
szlovák, horvát, román, stb. - nemzetiségi jelölt indulását és
bejutását támogatja az önkormányzati testületekbe.
"
Izraeli Rádió:
Egy budapesti merénylet
"Füstbombát dobtak ma egy Dob utcai cukrászdába. Nem az a
furcsa benne, hogy a Dob utcai cukrászdába, egy zsidó cukrászdába
füstbombát dobtak... az döbbentett meg, hogy milyen
hivatalos elbírálást nyert ez az ügy Budapesten. Maga a
belügyminiszter fordult a zsidó vezetőkhöz és azt kérte, hogy ne
szellőztessék az ügyet. Majd utána különféle igéreteket kapott a
zsidó közösség, hogy egy rendőri alakulatot állítanak szolgálatba a
Síp utca 12 és annak a körényékén.
"
|
|
|
|
|
|
|
- Int.Sütő Andrással - 2. folyt.
|
Nem beszélek most rendőrségről, belügyről, hadseregről, ahol ugyancsak megtörtént a fertőtlenítés, hogy esetleges veszélyt okozó magyar ott ne maradjon. Nagyon csekély a létszáma azoknak a magyaroknak, akik az államéletben vagy akár egészen a forradalomig, a pártvezetésben, a megyei szervekben, városi keretekben megmaradtak. Ilyen körülmények között próbálkoznak helyileg - városon, megyeszékhelyeken mindenekelőtt -, a helyi nemzetmentő tanácsok engedélyével vagy azoknak a támogatásával helyreállítani valamiféle méltányos állapotot, többek között ami az iskolaügyünket illeti.
Hogy ezt csak röviden érzékeltessem azt az állapotot, amin változtatni kellene, csupán a tanügy területéről hozok példát. Az iskolák egyesítésével gyakorlatilag elveszítettük 4-500 éves kollégiumainkat, elveszítettük önálló magyar iskoláink tekintélyes részét. Az egyesítés folytán és az évek folyamán fokozatosan csökkentett magyar osztályok folytán olyan abszurd helyzet állott elő, hogy 80-90 százalékban magyar nemzetiségű tanulók nagy része román osztályokban tanulhat és nyilvánvaló, hogy ehhez a mesterségesen és erőszakkal létrehozott állapothoz igazították a kinevezett tanárok állományát.
Példának okáért Marosvásárhelyt az új magyar tanügyminiszter helyettes bejelentése következtében, annak a bátorítására a helyiek megpróbálták az ugyancsak 400 éves Bólyai Református Kollégiumot magyar tanítási nyelvű iskolává átalakítani. Megpróbálták, de sajnálatos módon igen keserves konfliktus támadt csupán belőle, anélkül, hogy az ügy valamit is előrehaladott volna. A Bólyaiba évek alatt kinevezett román tanárok, a kenyerüket féltve, ami különben jogos aggodalom, ha nem gondoskodnak arról, hogy egy ilyen folyamat egy okos terv szerint történjék. Ezek a tanárok - ismétlem tehát - felháborodással fogadták ezt az elgondolást, hogy a Bólyait vissza kell állítani újra azzá, ami volt. Tehát egységesen, teljes egészében magyar liceummá, gimnáziummá, kollégiummá, mindegy. (folyt.)
1990. február 3., szombat
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|