|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZP támogatja a nemzetiségi jelölteket
"Az MSZP Elnöksége - Sánta
Elemérnek, a Cigány Munkások Szövetsége országos elnökének azon
felhívását támogatva, amelyben a demokratikus pártok segítségét kéri
a cigány származásúak önkormányzati választásokon történő
jelöléséhez - hangsúlyozza, hogy már korábban minden
pártszervezetünk figyelmébe ajánlottuk ezt a feladatot.
Ugyanakkor - e téma kapcsán - fontosnak tartjuk kinyilvánítani,
hogy a Szocialista Párt helyi szervezetei minden más - német,
szlovák, horvát, román, stb. - nemzetiségi jelölt indulását és
bejutását támogatja az önkormányzati testületekbe.
"
Izraeli Rádió:
Egy budapesti merénylet
"Füstbombát dobtak ma egy Dob utcai cukrászdába. Nem az a
furcsa benne, hogy a Dob utcai cukrászdába, egy zsidó cukrászdába
füstbombát dobtak... az döbbentett meg, hogy milyen
hivatalos elbírálást nyert ez az ügy Budapesten. Maga a
belügyminiszter fordult a zsidó vezetőkhöz és azt kérte, hogy ne
szellőztessék az ügyet. Majd utána különféle igéreteket kapott a
zsidó közösség, hogy egy rendőri alakulatot állítanak szolgálatba a
Síp utca 12 és annak a körényékén.
"
|
|
|
|
|
|
|
A Független Szociáldemokrata Párt a munkavállalók érdekeit
képviselő balközép párt kíván lenni (1. rész)
|
1990. január 30., kedd - A Független Szociáldemokrata Párt a
márciusi parlamenti választásokon hét megyében és a fővárosban indít
képviselőjelöltet, s reméli, hogy jelöltjeik sikeres szereplése
révén az FSZDP képes lesz országos listát állítani - mondta
Kitzinger Ferenc, a párt ügyvezető elnöke az FSZDP keddi
sajtóértekezletén, amelyet a párt Paulay Ede utcai központjában
rendeztek meg.
A három hónapja alakult párt egyenletesen fejlődik: jelenleg kilenc megyében és a fővárosban működnek szervezeteik, 974 taggal, s a tagnyilvántartást bármikor hajlandóak bemutatni. A választási csatározások során a független szociáldemokraták nem kívánnak beszállni a ,,személyes acsarkodásba,, - hangsúlyozták -, a sikeres szereplést céljaik és programjuk hirdetésével igyekeznek megalapozni.
A Független Szociáldemokrata Párt a munkavállalók és nyugdíjasok érdekeit képviselő balközép pártként kíván politizálni - mutatott rá dr. Ruttner György ügyvéd. - Ugyanakkor nem akarják kisajátítani a szociáldemokrata eszméket, ezért sok sikert kívánnak mindazoknak a pártoknak és a mozgalmaknak, amelyek a szociáldemokrácia talaján képzelik el működésüket.
Az FSZDP gazdaságpolitikájáról, amelynek fő célja a piaci mechanizmusokra és az állami koordináció egymással egyeztetett rendszereire építő vegyesgazdaság megteremtése, Lóránt Károly, a párt szakértője szólt. Kifejtette: a független szociáldemokraták ellenzik a liberális-monetarista gazdaságpolitika másolását, mert ez egy teoretikus elméleti modell, amelyet vegytisztán sehol sem alkalmaznak. Az általuk képviselt koncepció közel áll a Kornai János ,,Indulatos röpiratában,, kifejtett elképzelésekhez. Az FSZDP koncepciójának kulcspontja a belső gazdaság élénkítése, mert ezzel véleményük szerint visszaszorítható a jelenleg is alkalmazott monetáris restrikció. Ugyancsak nagyon lényegesnek tartják jelenleg rendkívül importérzékeny gazdaságunk behozatali igényének csökkentését, s ezzel együtt a háttéripar fejlesztését. (folyt.köv.)
1990. január 30., kedd 16:58
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|