|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZP támogatja a nemzetiségi jelölteket
"Az MSZP Elnöksége - Sánta
Elemérnek, a Cigány Munkások Szövetsége országos elnökének azon
felhívását támogatva, amelyben a demokratikus pártok segítségét kéri
a cigány származásúak önkormányzati választásokon történő
jelöléséhez - hangsúlyozza, hogy már korábban minden
pártszervezetünk figyelmébe ajánlottuk ezt a feladatot.
Ugyanakkor - e téma kapcsán - fontosnak tartjuk kinyilvánítani,
hogy a Szocialista Párt helyi szervezetei minden más - német,
szlovák, horvát, román, stb. - nemzetiségi jelölt indulását és
bejutását támogatja az önkormányzati testületekbe.
"
Izraeli Rádió:
Egy budapesti merénylet
"Füstbombát dobtak ma egy Dob utcai cukrászdába. Nem az a
furcsa benne, hogy a Dob utcai cukrászdába, egy zsidó cukrászdába
füstbombát dobtak... az döbbentett meg, hogy milyen
hivatalos elbírálást nyert ez az ügy Budapesten. Maga a
belügyminiszter fordult a zsidó vezetőkhöz és azt kérte, hogy ne
szellőztessék az ügyet. Majd utána különféle igéreteket kapott a
zsidó közösség, hogy egy rendőri alakulatot állítanak szolgálatba a
Síp utca 12 és annak a körényékén.
"
|
|
|
|
|
|
|
- A prágai tüntetés dokumentumai - 13. folyt.
|
Csehszlovákia budapesti nagykövetsége előtt tovább folytatták a Fidesz tagjai tiltakozó ülő- és éhségsztrájkjukat. A hideg, esős idő ellenére is kitartottak, pokrócba burkolva. Lángh Júlia kedden, augusztus 29-ikén délután készített rövid interjút az egyik éhségsztrájkolóval, Wachsler Tamással: - Egészségileg hogy vagytok? - Remélem, még mindenki bírja, de jó volna, hogyha már abba lehetne hagyni minél hamarabb. - Éjjel már négy embernek kórházban kellett lennie. - Igen, bent voltam én is. - Melyik kórházban? - A Péterfy Sándor utcai kórházban. Infúziót akartak adni, de ezt visszautasítottuk, és ezek után csak annyi volt az értelme, hogy megvizsgáltak, hogy rendben vagyunk-e. - Mit szól az utca népe, mit szólnak a környék lakói a követség előtti ülősztrájkhoz és éhségsztrájkhoz? - A reakcióknak a nagy része alapvetően pozitív. Jönnek az emberek mindenfelől, volt aki Esztergomból jött fel, hogy letegyenek egy üveg üdítőt, valamennyi élelmiszert azoknak, akik nincsenek éhségsztrájkban. Az elhaladó autók rendszeresen dudálnak, és a V-betűk integetnek kifele az ablakon, tehát velünk vannak. De előfordulnak ilyen negatívabb reakciók is, és valószínűleg provokátorok is jönnek időnként. - A követség dolgozóival semmiféle kapcsolat nincsen? - Nem állunk velük kapcsolatban most. - Ahhoz, hogy információkat kapjatok a prágai perről, budapesti hivatalos szervekkel kapcsolatban vagytok? (folyt.)
1989. augusztus 30., szerda
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|