|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZP támogatja a nemzetiségi jelölteket
"Az MSZP Elnöksége - Sánta
Elemérnek, a Cigány Munkások Szövetsége országos elnökének azon
felhívását támogatva, amelyben a demokratikus pártok segítségét kéri
a cigány származásúak önkormányzati választásokon történő
jelöléséhez - hangsúlyozza, hogy már korábban minden
pártszervezetünk figyelmébe ajánlottuk ezt a feladatot.
Ugyanakkor - e téma kapcsán - fontosnak tartjuk kinyilvánítani,
hogy a Szocialista Párt helyi szervezetei minden más - német,
szlovák, horvát, román, stb. - nemzetiségi jelölt indulását és
bejutását támogatja az önkormányzati testületekbe.
"
Izraeli Rádió:
Egy budapesti merénylet
"Füstbombát dobtak ma egy Dob utcai cukrászdába. Nem az a
furcsa benne, hogy a Dob utcai cukrászdába, egy zsidó cukrászdába
füstbombát dobtak... az döbbentett meg, hogy milyen
hivatalos elbírálást nyert ez az ügy Budapesten. Maga a
belügyminiszter fordult a zsidó vezetőkhöz és azt kérte, hogy ne
szellőztessék az ügyet. Majd utána különféle igéreteket kapott a
zsidó közösség, hogy egy rendőri alakulatot állítanak szolgálatba a
Síp utca 12 és annak a körényékén.
"
|
|
|
|
|
|
|
- A prágai tüntetés dokumentumai - 4. folyt.
|
Mi, magyar demokraták úgy gondoljuk, hogy a múlt tisztázása nélkül nem tisztázhatjuk jelenünket sem, és nem tudjuk rendezni egymáshoz való viszonyunkat. Úgy véljük, hogy egyetlen kormány akciói sem választhatják el egymástól a nemzeteket. A mi akciónk célja nem a Csehszlovák Szocialista Köztársaság belügyeibe való beavatkozás volt, hanem csak bocsánatot akartunk kérni azért, amit a nyakunkba ültetett magyar kormány 21 évvel ezelőtt elkövetett. Kedves Barátaink Amint azt bizonyára jól tudjátok, néhány társunk augusztus 21-ikei közös tiltakozó akciónk óta még mindig letartóztatásban van. Tudnotok kell azt is, hogy azzal a szilárd eltökéltséggel utaztunk Prágába, hogy készek vagyunk bármilyen áldozat meghozatalára, hogy tisztázzuk végre ezt a kérdést. Tudnotok kell továbbá, hogy Prága most a világ figyelmének középpontjában áll, s hogy ez a mostani budapesti akció része azon további megmozdulások sorozatának, melyek során a világ szabad, vagy félig szabad nemzetei megpróbálnak segíteni Nektek abban, hogy Ti is kiharcolhassátok mindazt, ami a természettől fogva megillet benneteket. Veletek vagyunk, Ti is legyetek mivelünk " Mi sz vámi, vi esz námi - A felhívásnak többen, köztük Vahcler Tamás, Mécs Mónika és Buda Géza azzal kívántak súlyt adni, hogy éhségsztrájkot kezdtek Csehszlovákia budapesti nagykövetsége előtt. A rossz idő ellenére is kitartottak egészen 29-ikéig, az őrizetbe vettek szabadon bocsátásáig. (folyt.)
1989. augusztus 30., szerda
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|