|
|
|
|
|
|
|
|
BBC:
Fidesz-kongresszus - 1. folyt.
"Orbán Viktort kértem a telefonhoz, és megkérdeztem tőle:
módosult-e a Fidesz álláspontja a kommunistákkal kapcsolatban a
Magyar Szocialista Párt létrejötte nyomán?
- A kommunistákkal kapcsolatban az állásopontunk nem módosult. A
kommunistákról ugyan az a véleményünk, mint eddig volt. A helyzet
csak annyiban változott, hogy van egy új párt, amely azt mondja
magáról, hogy nem kommunista párt, hanem szocialista... A kérdés azonban az, hogy a Fidesz változtat-e a választási
stratégiáján, az okból, hogy megjelent a politikai palettán egy új
szocialista párt. A Fidesz eddig nem változtatott ennek hatására
politikai stratégiáján. Azért nem változtatott, mert a pénteki,
illetve a mostani szombati ülésen a Fidesz saját választási
programjának a kidolgozásával volt elfoglalva. A szakértők által
elkészített tervezeteket vitatták meg szekciókban."
|
|
|
|
|
|
|
Kádár betegsége
|
Köln, 1989. április 27. (Deutschlandfunk, Sajtószemle) - Idézet a bonni Die Welt-ből, amely Kádár János állítólag megrendült egészségi állapotáról szóló hírekre reagálva "Gazember, hős, gazember" című cikkében így fogalmaz. Hivatalos közlemények szerint Kádár János, aki 22 esztendőn át, 1988-ig állt a magyar kommunista párt élén, súlyosan beteg. Nyers Rezső néhány nappal ezelőtt nem különösebb kegyelettel közölte, hogy Kádár valószínűleg utoljára vett részt egy központi bizottsági ülésen. A 76 éves politikus már tiszteletbeli pártelnöki tisztségét sem tudja ellátni. Budapesti pletykák az egykori pártvezér állítólagos öngyilkossági kísérletéről szólnak. Nem véletlen, hogy Kádár csillaga éppen akkor van leáldozóban, amikor az utcákon úgy árusítják Nagy Imre arcképeit, mintha azok szentképek lennének. Arról a Nagy Imréről van szó, akit Kádár hivatali ideje alatt- és egyesek szerint Kádár jelenlétében - akasztottak föl 1958-ban. Ugyanakkor fölidéződik annak a 400 embernek az emléke, akiket a Kádár-korszak kezdetén, az 1956-os forradalomban való részvétel miatt végeztek ki. Időközben az 1968-as prágai tavasz vezére, Alexander Dubcek is megvádolta Kádárt azzal, hogy bűnrészese az 1968-as szovjet intervenciónak. Az 1960-as és -70-es években Kádár, aki kezdetben gyűlölt áruló volt saját népe szemében, mérsékelt kommunista politikusnak számított Nyugaton. A hála és a megbocsátás nem politikai kategória. Kádárt ma nemcsak az 1956 utáni véres megtorlásért, hanem az elmulasztott reformokért is felelőssé teszik, olvashatjuk a Bonnban megjelenő Die Welt-ben.+++
1989. április 27., csütörtök
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - Vass László vagyok Győrből, a 21-768-as telefonról. 18 fok van Győrben. Köszönöm.
- Budapest, 2o, Győr 18, Pécs 17, Miskolc 17, Kecskemét 18.
- Halló, Jó napot kivánok. A telefonom: 1-683-153. legyenek szivesek, ha valamit nyertem, akkor legyenek szivesek visszahivni.
- Budapesten most 18.5 fok van, és a budaőrsi állomáson pedig 18.8 fok van. Viszont hallásra. 683-53 a telefonom.
- Jó napot kivánok. Kaposvárról Vecseo Mihályné vagyok. A nagykanizsai időjárásjelentéssel kapcsolatban: 16.7 a hőmérséklet. Köszönöm, viszont hallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|