|
|
|
|
|
|
|
|
BBC:
Fidesz-kongresszus - 1. folyt.
"Orbán Viktort kértem a telefonhoz, és megkérdeztem tőle:
módosult-e a Fidesz álláspontja a kommunistákkal kapcsolatban a
Magyar Szocialista Párt létrejötte nyomán?
- A kommunistákkal kapcsolatban az állásopontunk nem módosult. A
kommunistákról ugyan az a véleményünk, mint eddig volt. A helyzet
csak annyiban változott, hogy van egy új párt, amely azt mondja
magáról, hogy nem kommunista párt, hanem szocialista... A kérdés azonban az, hogy a Fidesz változtat-e a választási
stratégiáján, az okból, hogy megjelent a politikai palettán egy új
szocialista párt. A Fidesz eddig nem változtatott ennek hatására
politikai stratégiáján. Azért nem változtatott, mert a pénteki,
illetve a mostani szombati ülésen a Fidesz saját választási
programjának a kidolgozásával volt elfoglalva. A szakértők által
elkészített tervezeteket vitatták meg szekciókban."
|
|
|
|
|
|
|
Telinformix szolgálat
|
München, 1989. március 28. (SZER, Magyar híradó) - Hová menjünk, milyen érdekes előadást hallgassunk meg holnap este? Ezt a kérdést a budapesti 810-160-as telefonszámon tettem fel, a Telinformix nevű szolgáltatónak. Tudnak erre is válaszolni? - Hogyne tudnánk. Minden olyan programról tudunk válaszolni - mondjam azt -, aki a programját lejelentette. Elmondom, hogy a mai telefonok alapján mi holnap estére a szenzációs programunk. Kucshi (?) professzornak az előadása a Vitális Életvédők Egyesületével kapcsolatban. Holnap este a Jókai klubban, a betegségmentes élet új módszereiről tart előadást. Ez jelen pillanatban a slágernek tartó előadás Budapesten. - Hol található a Jókai klub? - A Jókai klub a XII. kerület. Hollós út 5 alatt. - Hány órakor kezdődik? - Este hét órakor kezdődik az előadás. Alkalmi részvételi díj van, ez egy kicsit több, mint a szokásos, 100 forint a belépőjegy. - Ezt most ön nézi a képernyőről? - Ez volt még előttem az előző telefon után a képernyőn. Nagyon nagy számítógéppel dolgozom, mondjam azt, hogy óriási adatbázisból. - Akkor most tudná kapcsolgatni úgy a számítógépet, hogy felfusson a képernyőre mindaz, ami holnap este érdekes lehet? - Igen, de itt egy kis türelmét kell kérnem, mert mi egy kicsit másképp keresgélünk, mert mi nem dátumra, nem időpontra keresünk. Én a szolgáltatás funkciójából kiindulva kezdek el keresgélni a képernyőn. - És olyan gyűjtőfogalmat használnak az olyanféle előadásokra, amelyeken olyan előadók, akik korábban még nemigen léphettek a nyilvánosság elé, hát használjuk már azt a szót, hogy alternatív programok. - Kapaszkodjon meg. Nálunk ilyen esetben a számítógép az alternatív szóra hallgat. Bekapcsolom az alternatívot és akkor ezt egy-két másodperc múlva fogja mondani, hogy mi az, amit alternatívék most frissen javasolnak. Tési Jutka-féle (?) hagyományőrző társas kör. Jelen pillanatban az erdélyi menekülteknek tart egy teljes tájékoztatót a Bem rakpart 6- ban. Holnap 19 órai kezdettel. Holnap a Fidesznek például nincs semmiféle rendezvénye, de 30-án komoly születésnapi buli lesz. - Hol lesz az? - A Népköztársaság útján lesz. Na itt közben most jönnek az új adatok nekem. Az Alapító Nyilatkozatban - ha van egy kis türelme, akkor fel is olvashatom. - Természetesen, mindezt a hallgatók számára. Halljuk. - Az Alapító Nyilatkozatban ez áll: A kezdeményezés célja új, önálló és független ifjúsági szövetség létrehozása, amely tömöríti a politikailag aktív radikális reformer ifjúsági csoportokat és egyéneket. A Fidesz az alkotmány előírásainak megfelelően kíván működni. Minden olyan társadalmi, gazdasági, politikai kérdésben véleményt kíván nyilvánítani, amely érinti tagjainak érdekeit. Ez volt a 30-i vitának az egyik pontja. - A Fidesz születésnapi buliján, 30-án, csütörtökön délután 6 órakor a Fiatal Művészek Klubjában, a Népköztársaság útján. Menjünk tovább, a Telinformix mindenre tud válaszolni? - Hát azt nem mondhatom, hogy mindenre tud válaszolni, alaphelyzetben egy szolgáltató rendszer vagyunk, megpróbálunk nagyon széles körben mozogni. Nem titkolt szándékunk, hogy szeretnénk a postával is konkurálni, meg bizonyos tekintetben ma már én úgy érzem, hogy jobb szolgáltatást tudunk produkálni. Ezenkívül nem csinálok ebből sem titkot, a Magyar Demokrata Fórumnak volt az első országos kongresszusa, jelen pillanatban már ott tartunk, hogy a teletexben egy blokkot bérlünk, tehát a magyarországi teletexrendszerben, ahol saját tartalomjegyzék van és az MDF kongresszusát mi közvetítettük, mert mi úgy gondoltuk az MDF-fel közösen, hogy sokkal több információt tudunk adott esetben nyújtani, mint az MTI. - Mindazokon a kérdéseken túl, vagy azokon kívül, amelyekről itt most szó1esett, milyenfajta szolgáltatásokat nyújt a Telinformix a lakosságnak? - Mi akár tévé-szerelőtől, zárszerviztől, villanyszerelőtől, hűtőgépjavítótól valóban a kutyasétáltatástól kezdve a fodrászig minden tudunk ajánlani. - Akkor búcsúzóul árulja el a telefonszámukat. - 810-160. +++
1989. március 28., kedd
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - Vass László vagyok Győrből, a 21-768-as telefonról. 18 fok van Győrben. Köszönöm.
- Budapest, 2o, Győr 18, Pécs 17, Miskolc 17, Kecskemét 18.
- Halló, Jó napot kivánok. A telefonom: 1-683-153. legyenek szivesek, ha valamit nyertem, akkor legyenek szivesek visszahivni.
- Budapesten most 18.5 fok van, és a budaőrsi állomáson pedig 18.8 fok van. Viszont hallásra. 683-53 a telefonom.
- Jó napot kivánok. Kaposvárról Vecseo Mihályné vagyok. A nagykanizsai időjárásjelentéssel kapcsolatban: 16.7 a hőmérséklet. Köszönöm, viszont hallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|