|
|
|
|
|
|
|
|
BBC:
Fidesz-kongresszus - 1. folyt.
"Orbán Viktort kértem a telefonhoz, és megkérdeztem tőle:
módosult-e a Fidesz álláspontja a kommunistákkal kapcsolatban a
Magyar Szocialista Párt létrejötte nyomán?
- A kommunistákkal kapcsolatban az állásopontunk nem módosult. A
kommunistákról ugyan az a véleményünk, mint eddig volt. A helyzet
csak annyiban változott, hogy van egy új párt, amely azt mondja
magáról, hogy nem kommunista párt, hanem szocialista... A kérdés azonban az, hogy a Fidesz változtat-e a választási
stratégiáján, az okból, hogy megjelent a politikai palettán egy új
szocialista párt. A Fidesz eddig nem változtatott ennek hatására
politikai stratégiáján. Azért nem változtatott, mert a pénteki,
illetve a mostani szombati ülésen a Fidesz saját választási
programjának a kidolgozásával volt elfoglalva. A szakértők által
elkészített tervezeteket vitatták meg szekciókban."
|
|
|
|
|
|
|
Apró Antal lemondása
|
München, 1989. február 21. (SZER, Magyar Híradó) - A KISZ ceglédi bizottsága azt javasolta a kormánynak, hogy a múlt évi adóbevétel tervezetten felüli összegét fordítsák a fiatalok lakásgondjainak enyhítésére, a kormány ugyanis 4 milliárd forinttal számított kevesebbre. A ceglédi fiatalok azonban elkéstek. A pénznek gyorsan akadt gazdája. És aki azt gondolná, hogy a kormány a költségvetési hiányt akarja lefaragni, az téved. A Pénzügyminisztérium közlése szerint ugyanis a pénz nagy részét átutalják a helyi tanácsoknak. És hogy mire fordítja a tanács? Ezt majd talán megkérdezi a ceglédiek országgyűlési képviselője a parlament márciusi ülésén, amelyen - mint ahogyan eldőlt - , Apró Antal már nem lesz jelen. A szombati lapokban megjelent hírhez Molnár Máté Szegedről fűz megjegyzéseket: - A sajtótájékoztatón a népfront-titkár - idézem - "Kulcsárné Kiss Piroska cáfolta azokat a híreszteléseket, melyek szerint választópolgárok kezdeményezték volna Apró Antal, vagy más országgyűlési képviselő visszahívását." Kénytelen vagyok idézni a pontosan egy héttel ezelőtti tudósításom néhány mondatát. - 1989. február 13-án Nyíri Zsolt, az MDSZ tagja javasolta: ideje lenne visszahívni Apró Antalt. Ezt követően Ökrös Tamás Fidesz-tag bejelentette: ők már tervezik az akció megindítását. Majd Jankó Attila, az MDSZ tagja elmondta, hogy most februárban ezzel már nem nekünk, hanem a népfrontnak kellene foglalkoznia. Az efféle sztálinista kövületeket tessékeljék ők ki a parlamentből. A javaslatokra a HNF képviselői érdemben nem reagáltak, igaz, Kulcsárné Kiss Piroska - aki ott volt - megjegyezte, ő személy szerint igen tiszteli Apró Antalt, de képviselői feladatait mostanában valóban nem látja el. Kommentár helyett emlékeztetem a népfront tisztségviselőit, szóba került dr. Juratovics Aladár visszahívása is, miután a helyi lapban durván kioktatta az egyetem önállóságáért és a képzés színvonalának emeléséért fellépő hallgatókat. Idézve Juratovicsot: -"aki fizet, az parancsol". Tehát ők fogják be a szájukat. Ha valamire mégis szükségük lenne, akkor pedig kérjék meg őt, hiszen még miskolci egyetemista korából barátságban van Czibere miniszter elvtárssal. Az egyetem hallgatói válaszul már a múlt év végére egy levelet küldtek neki, több mint 100 aláírással, elutasítva az atyáskodó ajánlatot, egyúttal azt tanácsolva: mondjon le. A visszahívási akció tavasszal indul meg. +++
1989. február 21., kedd
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - Vass László vagyok Győrből, a 21-768-as telefonról. 18 fok van Győrben. Köszönöm.
- Budapest, 2o, Győr 18, Pécs 17, Miskolc 17, Kecskemét 18.
- Halló, Jó napot kivánok. A telefonom: 1-683-153. legyenek szivesek, ha valamit nyertem, akkor legyenek szivesek visszahivni.
- Budapesten most 18.5 fok van, és a budaőrsi állomáson pedig 18.8 fok van. Viszont hallásra. 683-53 a telefonom.
- Jó napot kivánok. Kaposvárról Vecseo Mihályné vagyok. A nagykanizsai időjárásjelentéssel kapcsolatban: 16.7 a hőmérséklet. Köszönöm, viszont hallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|