|
|
|
|
|
|
|
|
BBC:
Fidesz-kongresszus - 1. folyt.
"Orbán Viktort kértem a telefonhoz, és megkérdeztem tőle:
módosult-e a Fidesz álláspontja a kommunistákkal kapcsolatban a
Magyar Szocialista Párt létrejötte nyomán?
- A kommunistákkal kapcsolatban az állásopontunk nem módosult. A
kommunistákról ugyan az a véleményünk, mint eddig volt. A helyzet
csak annyiban változott, hogy van egy új párt, amely azt mondja
magáról, hogy nem kommunista párt, hanem szocialista... A kérdés azonban az, hogy a Fidesz változtat-e a választási
stratégiáján, az okból, hogy megjelent a politikai palettán egy új
szocialista párt. A Fidesz eddig nem változtatott ennek hatására
politikai stratégiáján. Azért nem változtatott, mert a pénteki,
illetve a mostani szombati ülésen a Fidesz saját választási
programjának a kidolgozásával volt elfoglalva. A szakértők által
elkészített tervezeteket vitatták meg szekciókban."
|
|
|
|
|
|
|
Tenderbontás a Távközlési Vállalatnál
|
1990. november 23., péntek - Néhány napos késéssel ugyan, de
pénteken végül is ismertették a Magyar Távközlési Vállalat
rendszerválasztó tender kiírására beérkezett ajánlattevők névsorát.
Mint ismeretes, a digitális rendszerű magyar telefonhálózat telepítési jogának megszerzéséért éles nemzetközi verseny bontakozott ki. Ez érthető is, hiszen a pályázat győztese jogot kap arra, hogy öt év alatt 5-600 ezer fővonal kapacitású rendszert építsen ki, s ez olyan több százmillió dolláros beruházás, amiért a nagy világcégeknek is érdemes ringbe szállniuk.
Domján Kálmán, az MTV tenderirodájának vezetője az MTI munkatársának elmondta: Magyar Távközlési Vállalat és a közlekedési tárca közös pályázatára öt ajánlattétel érkezett, s az ajánlatok mindegyike megfelelt az előírt követelményeknek.A pályázók névsora: Ericcsson (svéd), Italtel (olasz), Northern Telecom (kanadai), SEL-Alcatel (német) és a Siemens (német) cégek.
A tenderbontást egy 30 napos értékelési időszak követi, s ezt követően, várhatóan még karacsony előtt, hirdetik ki a végeredményt. (MTI)
1990. november 23., péntek 16:10
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Javítás az mtib1037 sz. hírre
|
Mai mtib1037 számú, Tenderbontás a Távközlési Vállalatnál című hírünk 3. bekezdésének 5. sorában a svéd cég neve helyesen:
Ericsson ---
(MTI)
1990. november 23., péntek 16:57
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - Vass László vagyok Győrből, a 21-768-as telefonról. 18 fok van Győrben. Köszönöm.
- Budapest, 2o, Győr 18, Pécs 17, Miskolc 17, Kecskemét 18.
- Halló, Jó napot kivánok. A telefonom: 1-683-153. legyenek szivesek, ha valamit nyertem, akkor legyenek szivesek visszahivni.
- Budapesten most 18.5 fok van, és a budaőrsi állomáson pedig 18.8 fok van. Viszont hallásra. 683-53 a telefonom.
- Jó napot kivánok. Kaposvárról Vecseo Mihályné vagyok. A nagykanizsai időjárásjelentéssel kapcsolatban: 16.7 a hőmérséklet. Köszönöm, viszont hallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|