|
|
|
|
|
|
|
|
BBC:
Fidesz-kongresszus - 1. folyt.
"Orbán Viktort kértem a telefonhoz, és megkérdeztem tőle:
módosult-e a Fidesz álláspontja a kommunistákkal kapcsolatban a
Magyar Szocialista Párt létrejötte nyomán?
- A kommunistákkal kapcsolatban az állásopontunk nem módosult. A
kommunistákról ugyan az a véleményünk, mint eddig volt. A helyzet
csak annyiban változott, hogy van egy új párt, amely azt mondja
magáról, hogy nem kommunista párt, hanem szocialista... A kérdés azonban az, hogy a Fidesz változtat-e a választási
stratégiáján, az okból, hogy megjelent a politikai palettán egy új
szocialista párt. A Fidesz eddig nem változtatott ennek hatására
politikai stratégiáján. Azért nem változtatott, mert a pénteki,
illetve a mostani szombati ülésen a Fidesz saját választási
programjának a kidolgozásával volt elfoglalva. A szakértők által
elkészített tervezeteket vitatták meg szekciókban."
|
|
|
|
|
|
|
A benzinválságról
|
-----------------
London, 1990. október 29. (BBC, Panoráma) - Pártos Gábor kommentárjában a magyarországi benzinválságról a következőket mondja:
- A több mint 30 százalékos infláció, az egyre komolyabban fenyegető munkanélküliség következtében az öt hónapja hivatalban lévő magyar koalíciós kormány szerencséje visszájára fordult. A múlt hónapban tartott helyhatósági választásokon országszerte megnőtt a liberális ellenzéki pártok támogatása, ugyanakkor a privatizációs politika kapcsán kiütköztek a Magyar Demokrata Fórum és kisebb koalíciós partnerének, a Kisgazdapártnak a nézetkülönbségei.
Amikor ezután múlt hét csütörtökén a kormány bejelentette, hogy közel 70 százalékkal felemeli az üzemanyagárakat, az intézkedés azonnali reakciót váltott ki a legsúlyosabban érintettekből, a taxisokból és a magán teherfuvarozókból. Gépjárműveikkel elállták a fő útkereszteződéseket, hidakat, vasúti átjárókat, autóbuszpályaudvarokat, és országszerte megbénították a forgalmat.
Azt senki sem vitatta, hogy fel kell emelni az üzemanyagárakat. Az elmúlt három hónapban egyharmadával csökkent a Szovjetunióból érkező, viszonylag olcsó olajszállítmányok mennyisége. Ezzel egyidejűleg az Öböl-válság következtében a világpiaci, tehát keményvalutáért beszerezhető olaj ára megkétszereződött.
Számos bírálat érte azonban a magyar kormányt az áremelések bevezetésének módja, valamint az annak nyomán kialakult helyzet kezelése miatt. Az áremelés bevezetése túlságosan hirtelen jött, és mértéke sokak számára túlságosan nagy volt. (folyt.)
1990. október 29., hétfő
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- A benzinválságról - 1. folyt.
|
A kormány ezenkívül kezdetben visszavonhatatlannak minősítette döntését, és arra figyelmeztetett, hogy a rendőrséget veti be a tiltakozók feloszlatására, és a forgalom biztosítására. A fokozódó nyomás hatására azonban tegnap a kormány meghátrált, felére csökkentette a javasolt áremelést és közölte: a parlament hozzájárulását fogja kérni a központilag ellenőrzött üzemanyagárak felszabadításához. De a kormányra várhatóan nehéz idők várnak a parlamentben. Antall miniszterelnök egy kisebb műtétet követően még mindig kórházban van, és amikor visszatér kormánya élére, meglehet úgy találja majd, szélesebb támogatásra van szüksége a parlamentben.
A múltban Antall miniszterelnök elvetette egy, a liberálisokat is magában foglaló nagykoalíció elképzelését, mivel attól tartott, hogy ez "felvizezné" kormányának konzervatív összetételét. De a másik alternatíva: a politika kivonulása a parlamentből az utcára - talán még kevésbé lehet a miniszterelnök ínyére. +++
1990. október 29., hétfő
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - Vass László vagyok Győrből, a 21-768-as telefonról. 18 fok van Győrben. Köszönöm.
- Budapest, 2o, Győr 18, Pécs 17, Miskolc 17, Kecskemét 18.
- Halló, Jó napot kivánok. A telefonom: 1-683-153. legyenek szivesek, ha valamit nyertem, akkor legyenek szivesek visszahivni.
- Budapesten most 18.5 fok van, és a budaőrsi állomáson pedig 18.8 fok van. Viszont hallásra. 683-53 a telefonom.
- Jó napot kivánok. Kaposvárról Vecseo Mihályné vagyok. A nagykanizsai időjárásjelentéssel kapcsolatban: 16.7 a hőmérséklet. Köszönöm, viszont hallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|