|
|
|
|
|
|
|
|
BBC:
Fidesz-kongresszus - 1. folyt.
"Orbán Viktort kértem a telefonhoz, és megkérdeztem tőle:
módosult-e a Fidesz álláspontja a kommunistákkal kapcsolatban a
Magyar Szocialista Párt létrejötte nyomán?
- A kommunistákkal kapcsolatban az állásopontunk nem módosult. A
kommunistákról ugyan az a véleményünk, mint eddig volt. A helyzet
csak annyiban változott, hogy van egy új párt, amely azt mondja
magáról, hogy nem kommunista párt, hanem szocialista... A kérdés azonban az, hogy a Fidesz változtat-e a választási
stratégiáján, az okból, hogy megjelent a politikai palettán egy új
szocialista párt. A Fidesz eddig nem változtatott ennek hatására
politikai stratégiáján. Azért nem változtatott, mert a pénteki,
illetve a mostani szombati ülésen a Fidesz saját választási
programjának a kidolgozásával volt elfoglalva. A szakértők által
elkészített tervezeteket vitatták meg szekciókban."
|
|
|
|
|
|
|
Országos 17 órai részvételi adatok - OVB tájékoztató
|
1990. október 14., vasárnap - A Belügyminisztérium
Választási Irodája vasárnap először este fél hétkor ismertette
sajtótájékoztatón a részvételi részeredményeket. A 17 órás
állapotoknak megfelelő országos összesítésben a részvételi arány
27,4 százalék, a 10 ezernél kevesebb lakosú településeken 32,2
százalék, míg a tízezernél nagyobb lélekszámú településeken 27,1
százalék.
A fővárosban a választópolgárok 32,1, Baranyában 23,5, Bács-Kiskunban 25, Békésben 28, Borsod-Abaúj-Zemplénben 24,4, Csongrádban 25,8, Fejérben 24, Győr-Sopronban 24,6, Hajdú-Biharban 24, Hevesben 26,1, Jász-Nagykun-Szolnokon 23,6, Komárom-Esztergomban 23,8, Nógrádban 27,9, Pest megyében 26,3, Somogyban 25,8, Szabolcs-Szatmár-Beregben 26,3, Tolnában 27,6, Vasban 27,1, Veszprémben 26 és Zalában 25,8 százaléka vett részt este öt óráig a szavazásban. (MTI)
1990. október 14., vasárnap 18:55
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - Vass László vagyok Győrből, a 21-768-as telefonról. 18 fok van Győrben. Köszönöm.
- Budapest, 2o, Győr 18, Pécs 17, Miskolc 17, Kecskemét 18.
- Halló, Jó napot kivánok. A telefonom: 1-683-153. legyenek szivesek, ha valamit nyertem, akkor legyenek szivesek visszahivni.
- Budapesten most 18.5 fok van, és a budaőrsi állomáson pedig 18.8 fok van. Viszont hallásra. 683-53 a telefonom.
- Jó napot kivánok. Kaposvárról Vecseo Mihályné vagyok. A nagykanizsai időjárásjelentéssel kapcsolatban: 16.7 a hőmérséklet. Köszönöm, viszont hallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|