|
|
|
|
|
|
|
|
BBC:
Fidesz-kongresszus - 1. folyt.
"Orbán Viktort kértem a telefonhoz, és megkérdeztem tőle:
módosult-e a Fidesz álláspontja a kommunistákkal kapcsolatban a
Magyar Szocialista Párt létrejötte nyomán?
- A kommunistákkal kapcsolatban az állásopontunk nem módosult. A
kommunistákról ugyan az a véleményünk, mint eddig volt. A helyzet
csak annyiban változott, hogy van egy új párt, amely azt mondja
magáról, hogy nem kommunista párt, hanem szocialista... A kérdés azonban az, hogy a Fidesz változtat-e a választási
stratégiáján, az okból, hogy megjelent a politikai palettán egy új
szocialista párt. A Fidesz eddig nem változtatott ennek hatására
politikai stratégiáján. Azért nem változtatott, mert a pénteki,
illetve a mostani szombati ülésen a Fidesz saját választási
programjának a kidolgozásával volt elfoglalva. A szakértők által
elkészített tervezeteket vitatták meg szekciókban."
|
|
|
|
|
|
|
Módszeres hadjárat folyik a kisgazdák ellen - jelentette ki a
párt alelnöke (1. rész)
|
1990. szeptember 9., vasárnap - A földművelésügyi minisztert
várták a Csongrád megyei kisgazdák vasárnap, hogy a párt országos
választási kampányát nagygyűlés keretében megnyissa. Nagy Ferenc
József azonban nem érkezett meg - mint a helyi szóvivő a sajtó
munkatársainak elmondta - szombaton a Siklóson tartott nagygyűlésen
rosszul lett, epebántalmak kínozzák. Így a balástyai, valamint a
kübekházi gyűlés szónoka Bakos István, a Független Kisgazdapárt
ügyvezető alelnöke és Pintér István országgyűlési képviselő, a párt
Csongrád megyei elnöke volt. Ők vállalták azt is, hogy
sajtótájékoztatón válaszoljanak az újságírók kérdéseire. A sajtó
természetesen elsősorban az iránt érdeklődött, miként értékeli a
párt vezetése Zsíros Géza kisgazdapárti képviselő önálló
földtörvény-tervezetét.
Bakos István elmondta: az első pillanatban meglepődtek, ám a földtörvény körül kialakult helyzet higgadt értékelése után úgy ítélték meg: nem volt rossz lépés Zsíros Géza indítványa. A párt koalíciós partnereivel a Normafánál a közelmúltban egy olyan, a három párt által elfogadott törvénytervezetben állapodtak meg, amely megfelelt a Kisgazdapárt elképzeléseinek. Viszont a kormány elé már nem az a tervezet került, Zsíros Géza ezért állt elő saját indítványával. Amennyiben a kormány a normafai megállapodás alapján készült tervezetet fogad el, az alelnök szerint Zsíros Géza visszavonja elgondolását.
Nem félnek attól, hogy szétzilálódik a táboruk - hangoztatta kérdésre válaszolva Bakos István, majd hozzátette: választási kampányuk előtt a Kisgazdapártnak mindig rossz híre van. Az alelnök szerint ez nem véletlen, módszeres hadjárat szeretné gyengíteni a pártot. Elismerte, hogy vannak gondjaik, de véleménye szerint nincs szó a vezetésben kibékíthetetlen ellentétekről. A szabad választások során ebbe a pártba is bekerültek alkalmatlanok, karrieristák és nagyravágyók, akik züllesztik a pártot. Most egy tisztulási folyamat zajlik.
Amikor elhangzott a kérdés, kik folytatnak módszeres hadjáratot a kisgazdák ellen, az egyik helyi pártvezető közbeszólt: a sajtó. Bakos István nem fogalmazott ilyen általánosan, a sajtó egyes munkatársait vádolta azzal, hogy nem tudják elviselni a párt nép melletti politikáját. (folyt. köv.)
1990. szeptember 9., vasárnap 18:30
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - Vass László vagyok Győrből, a 21-768-as telefonról. 18 fok van Győrben. Köszönöm.
- Budapest, 2o, Győr 18, Pécs 17, Miskolc 17, Kecskemét 18.
- Halló, Jó napot kivánok. A telefonom: 1-683-153. legyenek szivesek, ha valamit nyertem, akkor legyenek szivesek visszahivni.
- Budapesten most 18.5 fok van, és a budaőrsi állomáson pedig 18.8 fok van. Viszont hallásra. 683-53 a telefonom.
- Jó napot kivánok. Kaposvárról Vecseo Mihályné vagyok. A nagykanizsai időjárásjelentéssel kapcsolatban: 16.7 a hőmérséklet. Köszönöm, viszont hallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|