|
|
|
|
|
|
|
|
BBC:
Fidesz-kongresszus - 1. folyt.
"Orbán Viktort kértem a telefonhoz, és megkérdeztem tőle:
módosult-e a Fidesz álláspontja a kommunistákkal kapcsolatban a
Magyar Szocialista Párt létrejötte nyomán?
- A kommunistákkal kapcsolatban az állásopontunk nem módosult. A
kommunistákról ugyan az a véleményünk, mint eddig volt. A helyzet
csak annyiban változott, hogy van egy új párt, amely azt mondja
magáról, hogy nem kommunista párt, hanem szocialista... A kérdés azonban az, hogy a Fidesz változtat-e a választási
stratégiáján, az okból, hogy megjelent a politikai palettán egy új
szocialista párt. A Fidesz eddig nem változtatott ennek hatására
politikai stratégiáján. Azért nem változtatott, mert a pénteki,
illetve a mostani szombati ülésen a Fidesz saját választási
programjának a kidolgozásával volt elfoglalva. A szakértők által
elkészített tervezeteket vitatták meg szekciókban."
|
|
|
|
|
|
|
Az idén nem lesz aratósztrájk Péter-Pálkor - A gabonatermelők
országos választmányának tanácskozása
|
1990. június 29., péntek - Az idén nincs sztrájk Péter-Pálkor, vagyis pénteken, ám ez nem jelenti azt, hogy a gabonatermelők elégedettek helyzetükkel. Nem látványos demonstrációkat tartanak szükségesnek - annál is inkább, mivel a tavalyi sem vezetett eredményre -, hanem higgadt gazdálkodással, a költségek jelentős csökkentésével, illetőleg a felvásárlási árak növeléséről folytatott tárgyalásokkal kell a gabonaipar helyzetét rendezni - hangzott el a gabonatermelők országos választmányi ülésén, péntek délelőtt, Budapesten. A felvásárlási árak 20 százalékos emelésére azért is szükség lenne, mert a mezőgazdasági termelésben felhasznált ipari anyagok árai legkevesebb 30-35 százalékkal növekednek. Az idei kenyér már megtermett, ám a jövő évi veszélyben van. Ha az ágazat jövedelmezősége nem javul, jelentősen csökken a gabonatermelés, és ez alapjaiban rendíti meg a döntően gabonára és hústermelésre épülő 1,6-1,8 milliárd dolláros agrárexportot.
A megoldást a termelők abban látják, ha a magántermelők, a vállalkozók, a háztáji gazdaságok és a szövetkezeti tagok részére egyaránt bevezetnék a korlátozás nélküli készpénzes takarmánygabona-eladást. (MTI)
1990. június 29., péntek 11:14
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - Vass László vagyok Győrből, a 21-768-as telefonról. 18 fok van Győrben. Köszönöm.
- Budapest, 2o, Győr 18, Pécs 17, Miskolc 17, Kecskemét 18.
- Halló, Jó napot kivánok. A telefonom: 1-683-153. legyenek szivesek, ha valamit nyertem, akkor legyenek szivesek visszahivni.
- Budapesten most 18.5 fok van, és a budaőrsi állomáson pedig 18.8 fok van. Viszont hallásra. 683-53 a telefonom.
- Jó napot kivánok. Kaposvárról Vecseo Mihályné vagyok. A nagykanizsai időjárásjelentéssel kapcsolatban: 16.7 a hőmérséklet. Köszönöm, viszont hallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|