|
|
|
|
|
|
|
|
BBC:
Fidesz-kongresszus - 1. folyt.
"Orbán Viktort kértem a telefonhoz, és megkérdeztem tőle:
módosult-e a Fidesz álláspontja a kommunistákkal kapcsolatban a
Magyar Szocialista Párt létrejötte nyomán?
- A kommunistákkal kapcsolatban az állásopontunk nem módosult. A
kommunistákról ugyan az a véleményünk, mint eddig volt. A helyzet
csak annyiban változott, hogy van egy új párt, amely azt mondja
magáról, hogy nem kommunista párt, hanem szocialista... A kérdés azonban az, hogy a Fidesz változtat-e a választási
stratégiáján, az okból, hogy megjelent a politikai palettán egy új
szocialista párt. A Fidesz eddig nem változtatott ennek hatására
politikai stratégiáján. Azért nem változtatott, mert a pénteki,
illetve a mostani szombati ülésen a Fidesz saját választási
programjának a kidolgozásával volt elfoglalva. A szakértők által
elkészített tervezeteket vitatták meg szekciókban."
|
|
|
|
|
|
|
Tovább bővült a Bethlen Gábor Alapítvány
|
1990. június 6., szerda - Csurka István író, az MDF
elnökségének tagja szerdán bejelentette, hogy első képviselői
fizetését (27 ezer forintot) felajánlja a Bethlen Gábor Alapítvány
számára. Az alapítvány kuratóriuma ,,Életfa-Kollégium,,
megjelöléssel külön kezeli ezt az összeget, s kizárólag azon erdélyi
fiatalok részesülhetnek belőle, akik Magyarországon folytatják
középiskolai tanulmányaikat, ám szüleik Erdélyben maradtak, s a
diákok kötelezettséget vállalnak arra, hogy iskolájuk elvégzését
követően visszatérnek szülőföldjükre, s ott élnek, dolgoznak.
Csurka István reméli, hogy felajánlásához mások is csatlakoznak, s a sok kicsi adományból végül is elegendő összeg gyűlik össze ahhoz, hogy minél több arra érdemes erdélyi diákot támogassanak belőle.
Márton János, a kuratórium elnöke a Bethlen Gábor Alapítványról az MTI-nek elmondta: az alapítvány hosszas küzdelmek után 1985-ben jött létre. Az alapösszeget Csoóri Sándor, Illyés Gyula, Kodály Zoltánné és Németh Lászlóné ajánlotta fel. Az összeg kamataiból állampolgárságra való tekintet nélkül díjakat, ösztöndíjakat és megbízási díjakat ítélnek oda. Az alapítvány elsősorban olyan vállalkozásokat óhajt ösztönözni és támogatni, amelyek a magyarság történelme során felhalmozott értékeit tudatosítják, őrzik és gyarapítják.
Az ,,Életfa-Kollégium,, számára szánt összegeket a Bethlen Gábor Alapítvány 566-22977 számú csekkszámlájára lehet elküldeni. A számlát kezelő OTP-fiók címe: Budapest, II., Frankel Leó utca 21-23. (MTI)
1990. június 6., szerda 17:44
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - Vass László vagyok Győrből, a 21-768-as telefonról. 18 fok van Győrben. Köszönöm.
- Budapest, 2o, Győr 18, Pécs 17, Miskolc 17, Kecskemét 18.
- Halló, Jó napot kivánok. A telefonom: 1-683-153. legyenek szivesek, ha valamit nyertem, akkor legyenek szivesek visszahivni.
- Budapesten most 18.5 fok van, és a budaőrsi állomáson pedig 18.8 fok van. Viszont hallásra. 683-53 a telefonom.
- Jó napot kivánok. Kaposvárról Vecseo Mihályné vagyok. A nagykanizsai időjárásjelentéssel kapcsolatban: 16.7 a hőmérséklet. Köszönöm, viszont hallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|