|
|
|
|
|
|
|
|
BBC:
Fidesz-kongresszus - 1. folyt.
"Orbán Viktort kértem a telefonhoz, és megkérdeztem tőle:
módosult-e a Fidesz álláspontja a kommunistákkal kapcsolatban a
Magyar Szocialista Párt létrejötte nyomán?
- A kommunistákkal kapcsolatban az állásopontunk nem módosult. A
kommunistákról ugyan az a véleményünk, mint eddig volt. A helyzet
csak annyiban változott, hogy van egy új párt, amely azt mondja
magáról, hogy nem kommunista párt, hanem szocialista... A kérdés azonban az, hogy a Fidesz változtat-e a választási
stratégiáján, az okból, hogy megjelent a politikai palettán egy új
szocialista párt. A Fidesz eddig nem változtatott ennek hatására
politikai stratégiáján. Azért nem változtatott, mert a pénteki,
illetve a mostani szombati ülésen a Fidesz saját választási
programjának a kidolgozásával volt elfoglalva. A szakértők által
elkészített tervezeteket vitatták meg szekciókban."
|
|
|
|
|
|
|
Eseménynaptár - 1990. május 18. péntek (MTI-Panoráma
|
Szombat, május 12. - A három balti köztársaság vezetői tallinni csúcstalálkozójukon felújították az 1934-1940. között működött Balti Tanácsot - Bukarestben ismét nem jött létre az Egyetem-téri tüntetők és Iliescu ideiglenes elnök találkozója - Mubarak egyiptomi elnök Pekingben tárgyalt Csiang Cö Minnel, a Kínai KP KB főtitkárával és Li Peng miniszterelnökkel - Közel százezren tüntettek Prágában a kommunista párt törvényen kívül helyezését és vagyonának zárolását követelve.
Vasárnap, május 13. - Ramiz Alia albán államfővel tárgyalt Tiranában az ENSZ-főtitkár - Moszkvába érkezett Punszalmágin Ocsirbat mongol államfő és Gombozsavin Ocsirbat, a MNFP vezetője - II. János Pál pápa befejezte mexikói látogatását.
Hétfő, május 14. - általános sztrájkot kezdtek a nicaraguai közalkalmazottak - Kohl nyugatnémet kancellár és de Maiziere NDK-beli miniszterelnök Nyugat-Berlinben tanácskozott - Prágában bejelentették: Csehszlovákia nem lép ki a Varsói Szerződésből - Tom King brit védelmi miniszter Moszkvában tárgyalt - Több százezren tüntettek Párizsban az antiszemitizmus ellen - Bécsben megkezdődött a NATO-VSz tárgyalások újabb fordulója - Az alsó-szászországi tartományi választásokon az SPD győzött.
Kedd, május 15. - A szovjet-amerikai csúcstalálkozó előkészítésére Moszkvába érkezett Baker amerikai külügyminiszter - Gorbacsov-Mubarak találkozó, politikai nyilatkozat aláírása Moszkvában - Románia és a Vatikán helyreállította kapcsolatait - Boriszav Jovics lett a jugoszláv államelnökség új elnöke - A Fülöp-szigetek hivatalosan felmondta az amerikai támaszpont szerződést - Mitterrand francia elnök üzenetet intézett a szovjet néphez - Függetlenség-ellenes tüntetések a balti köztársaságokban
Szerda, május 16. - Mubarak egyiptomi elnök Moszkvában tárgyalt Baker amerikai külügyminiszterrel - Csoóri Sándor Moszkvában tárgyalt - Leállították az NDK-beli szovjet csapatok kivonását - A salvadori kormány és a felkelők béketárgyalásokat kezdtek az ENSZ közvetítésével - Végetért a nicaraguai közalkalmazott-sztrájk.
Csütörtök, május 17. - Gorbacsov és Rizskov tárgyalt Prunskiene litván miniszterelnökkel - Az izraeli elnök meghosszabbította Samir kormányalakítási mandátumát - Bush-Kohl megbeszélés Washingtonban a német egység megvalósulásának menetéről - Mubarak-Thatcher találkozó
Péntek, május 18. - George Bush fogadta Göncz Árpád ideiglenes köztársasági elnököt - Bonnban aláírták a két német állam pénzügyi, gazdasági és szociális unióját keretbe foglaló államszerződést - Alexander Dubcek, a csehszlovák parlament elnöke Moszkvába utazott.+++
1990. május 18., péntek 11:35
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - Vass László vagyok Győrből, a 21-768-as telefonról. 18 fok van Győrben. Köszönöm.
- Budapest, 2o, Győr 18, Pécs 17, Miskolc 17, Kecskemét 18.
- Halló, Jó napot kivánok. A telefonom: 1-683-153. legyenek szivesek, ha valamit nyertem, akkor legyenek szivesek visszahivni.
- Budapesten most 18.5 fok van, és a budaőrsi állomáson pedig 18.8 fok van. Viszont hallásra. 683-53 a telefonom.
- Jó napot kivánok. Kaposvárról Vecseo Mihályné vagyok. A nagykanizsai időjárásjelentéssel kapcsolatban: 16.7 a hőmérséklet. Köszönöm, viszont hallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|