|
|
|
|
|
|
|
|
BBC:
Fidesz-kongresszus - 1. folyt.
"Orbán Viktort kértem a telefonhoz, és megkérdeztem tőle:
módosult-e a Fidesz álláspontja a kommunistákkal kapcsolatban a
Magyar Szocialista Párt létrejötte nyomán?
- A kommunistákkal kapcsolatban az állásopontunk nem módosult. A
kommunistákról ugyan az a véleményünk, mint eddig volt. A helyzet
csak annyiban változott, hogy van egy új párt, amely azt mondja
magáról, hogy nem kommunista párt, hanem szocialista... A kérdés azonban az, hogy a Fidesz változtat-e a választási
stratégiáján, az okból, hogy megjelent a politikai palettán egy új
szocialista párt. A Fidesz eddig nem változtatott ennek hatására
politikai stratégiáján. Azért nem változtatott, mert a pénteki,
illetve a mostani szombati ülésen a Fidesz saját választási
programjának a kidolgozásával volt elfoglalva. A szakértők által
elkészített tervezeteket vitatták meg szekciókban."
|
|
|
|
|
|
|
Választás ,90 - területi részeredmény - Pest megye
|
1990. március 26., hétfő - Pest megyében eddig a 928
területi szavazókör jegyzőkönyveinek 86,53 százalékát összesítették.
Ennek alapján első helyen az MDF szerepel, a szavazatok 26,76
százalékával, második helyen az SZDSZ a szavazatok 22,77
százalékával, a harmadik helyen a Független Kisgazdapárt a
szavazatok 13,15 százalékát szerezte meg. Utánuk következik a Fidesz
9,91 százalékkal, ötödik az MSZP 9,4 százalékkal, hatodik a KDNP
7,26 százalékkal, ezt követően pedig a Szociáldemokrata Párt, a
Magyar Néppárt, az Agrárszövetség, a Vállalkozók Pártja és a
Hazafias Választási Koalíció következik, amelyek valamennyien
külön-külön 4 százalék alatti szavazatot gyűjtöttek össze.
Az egyéni képviselőjelöltek közül senki sem szerezte meg a szükséges abszolút többséget, így a tizenhat egyéni választókerület mindegyikében meg kell ismételni a szavazást. Érdekesen alakult a kiesők névsora: a második fordulóban már nem vesz részt például az 1. számú egyéni választókerületből Balogh László, az MSZP képviselőjelöltje, a Pest megyei tanács elnöke, a 3. számú egyéni választókerületből Kukorelli István, a Hazafias Választási Koalíció képviselőjelöltje, a 7. számú egyéni választókerületből Hámori Csaba, az MSZP jelöltje, valamint a 8. számú egyéni választókerületből Prepeliczay István, a Független Kisgazdapárt jelöltje. Érdekesség még, hogy Pest megye egyéni választókerületei közül egyetlen egyben indult az MSZMP jelöltje, mégpedig Szigetszentmiklóson, aki viszont olyan kevés szavazatot kapott, hogy a második fordulóban szintén nem vehet részt. (MTI)
1990. március 26., hétfő 15:02
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - Vass László vagyok Győrből, a 21-768-as telefonról. 18 fok van Győrben. Köszönöm.
- Budapest, 2o, Győr 18, Pécs 17, Miskolc 17, Kecskemét 18.
- Halló, Jó napot kivánok. A telefonom: 1-683-153. legyenek szivesek, ha valamit nyertem, akkor legyenek szivesek visszahivni.
- Budapesten most 18.5 fok van, és a budaőrsi állomáson pedig 18.8 fok van. Viszont hallásra. 683-53 a telefonom.
- Jó napot kivánok. Kaposvárról Vecseo Mihályné vagyok. A nagykanizsai időjárásjelentéssel kapcsolatban: 16.7 a hőmérséklet. Köszönöm, viszont hallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|