|
|
|
|
|
|
|
|
BBC:
Fidesz-kongresszus - 1. folyt.
"Orbán Viktort kértem a telefonhoz, és megkérdeztem tőle:
módosult-e a Fidesz álláspontja a kommunistákkal kapcsolatban a
Magyar Szocialista Párt létrejötte nyomán?
- A kommunistákkal kapcsolatban az állásopontunk nem módosult. A
kommunistákról ugyan az a véleményünk, mint eddig volt. A helyzet
csak annyiban változott, hogy van egy új párt, amely azt mondja
magáról, hogy nem kommunista párt, hanem szocialista... A kérdés azonban az, hogy a Fidesz változtat-e a választási
stratégiáján, az okból, hogy megjelent a politikai palettán egy új
szocialista párt. A Fidesz eddig nem változtatott ennek hatására
politikai stratégiáján. Azért nem változtatott, mert a pénteki,
illetve a mostani szombati ülésen a Fidesz saját választási
programjának a kidolgozásával volt elfoglalva. A szakértők által
elkészített tervezeteket vitatták meg szekciókban."
|
|
|
|
|
|
|
Marosvásárhely - éjszakai nyugalom
|
Bukarest, 1990. március 22. csütörtök (AP/AFP/Reuter) -
Szerdán éjszaka viszonylagos nyugalom uralkodott Marosvásárhelyt, a
helyzetet azonban a város egyik vezetője továbbra is ,,nagyon
veszélyesnek,, minősítette. Bár a településre vezető összes utat
harckocsik ellenőrzik, egyes szemtanúk szerint este mégis botokkal
és fémrudakkal felfegyverzett románok, illetve magyarok érkeztek a
városba. A hadsereg parancsot kapott, hogy minden fegyveres
járókelőt vegyen őrizetbe.
Sok marosvásárhelyi lakos egyébként élesen bírálja a rendfenntartó erők eddigi magatartását, mert szerintük erélyesebb fellépésükkel megakadályozhatták volna a kedd esti véres összecsapásokat. A hadsereg a jelek szerint még most sem áll teljesen feladata magaslatán: miközben a város határánál szigorúan ellenőrzi az utasokat, egyes jelentések szerint a központban a botokkal felfegyverzett fiatalok még a harckocsikra is felugrálhatnak.
A román televízió szerda este mutatott először képeket a keddi marosvásárhelyi összecsapásokról. A felvételeken botokkal felfegyverzett, gyújtóbombákat hajigáló emberek támadnak egymásra, s látható volt az is, amint a tömeg két embert agyonvert. A román illetékesek nyilatkozataihoz hasonlóan egyébként ez a riport is a magyar nemzetiségűeket tette felelőssé a véres összecsapásért. (Mint ismeretes, a román kormány szerda esti nyilatkozatában egyértelműen Magyarországot vádolta a marosvásárhelyi vérengzésben kicsúcsosodott súlyos fejlemények miatt, s hasonlóan nyilatkozott késő esti sajtóértekezletén Petre Roman miniszterelnök is, mondván: kellő dokumentumai vannak a Románia belügyeibe való magyar beavatkozásra.) +++
1990. március 22., csütörtök 07:21
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - Vass László vagyok Győrből, a 21-768-as telefonról. 18 fok van Győrben. Köszönöm.
- Budapest, 2o, Győr 18, Pécs 17, Miskolc 17, Kecskemét 18.
- Halló, Jó napot kivánok. A telefonom: 1-683-153. legyenek szivesek, ha valamit nyertem, akkor legyenek szivesek visszahivni.
- Budapesten most 18.5 fok van, és a budaőrsi állomáson pedig 18.8 fok van. Viszont hallásra. 683-53 a telefonom.
- Jó napot kivánok. Kaposvárról Vecseo Mihályné vagyok. A nagykanizsai időjárásjelentéssel kapcsolatban: 16.7 a hőmérséklet. Köszönöm, viszont hallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|