|
|
|
|
|
|
|
|
BBC:
Fidesz-kongresszus - 1. folyt.
"Orbán Viktort kértem a telefonhoz, és megkérdeztem tőle:
módosult-e a Fidesz álláspontja a kommunistákkal kapcsolatban a
Magyar Szocialista Párt létrejötte nyomán?
- A kommunistákkal kapcsolatban az állásopontunk nem módosult. A
kommunistákról ugyan az a véleményünk, mint eddig volt. A helyzet
csak annyiban változott, hogy van egy új párt, amely azt mondja
magáról, hogy nem kommunista párt, hanem szocialista... A kérdés azonban az, hogy a Fidesz változtat-e a választási
stratégiáján, az okból, hogy megjelent a politikai palettán egy új
szocialista párt. A Fidesz eddig nem változtatott ennek hatására
politikai stratégiáján. Azért nem változtatott, mert a pénteki,
illetve a mostani szombati ülésen a Fidesz saját választási
programjának a kidolgozásával volt elfoglalva. A szakértők által
elkészített tervezeteket vitatták meg szekciókban."
|
|
|
|
|
|
|
A Kisgazdapárt nagygyűlése Debrecenben és Kiskőrösön (1. rész)
|
1990. március 4., vasárnap - Kelet-magyarországi nagygyűlést
rendezett vasárnap Debrecenben a Független Kisgazda-, Földmunkás- és
Polgári Párt. A Kölcsey Ferenc Művelődési Központ színháztermében a
párt országos vezetői beszéltek a kisgazdák választási esélyeiről, s
a választások utáni koalíciós lehetőségekről.
Prepeliczay István főtitkár hangoztatta, hogy pártjuk fő ereje a Tiszántúlon van. Nyugati diplomaták és újságírók értékelésére utalva kijelentette: ma már a Független Kisgazdapárt a legnagyobb erő Magyarországon. Erre alapozva a főtitkár annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a március 25-ei választásokon a kisgazdák a legerősebb pártként fognak kikerülni, s Kelet-Magyarország teljes egészében az övék lesz.
Freisinger Jenő, a párt a sajtóirodájának vezetője ezzel összefüggésben azt mondta: bármilyen eredmény születik, a Kisgazdapárt nem vállalhatja, hogy egyedül kormányozzon. Koalíciós partnerként tekintenek az SZDSZ-re, a Fideszre és a Magyarországi Szociáldemokrata Pártra, de minden, a pártjuk programjához közel álló demokratikus erőre, az MDF-re is számítanak. A Kisgazdapárt azonban még egyszer nem követi el azt a történelmi hibát - mondotta -, hogy kommunistákkal vagy azok szimpatizánsaival működjön együtt.
Oláh Sándor külpolitikai ügyvivő átadta a nagygyűlés résztvevőinek Pártay Tivadar, az FKgP örökös tiszteletbeli elnöke üdvözletét, aki idős kora és egészségi állapota miatt nem lehetett jelen a találkozón. Oláh Sándor szerint évszázadok óta most először adott a történelmi pillanat, hogy a magyar nép ne külső segítséggel, hanem önmaga szabadítsa fel magát. A szónok éles kirohanásokkal bírálta a Szocialista Párt vezetőit: Nyers Rezsőt, Pozsgay Imrét, Németh Miklóst és Horn Gyulát. A kormányfő legújabb produkciójának nevezte azt a bejelentését, hogy puccs készült a kormány ellen. Feltette a kérdést: miért csak most értesülhetett erről a közvélemény, s ha igaz a puccs ténye, előkészítői miért nem ülnek már börtönben?
Horn Gyulának arról a kijelentéséről, hogy Magyarország tagja lehet a NATO politikai szervezetének, a szónok úgy fogalmazott: nem tudom eldönteni, hogy a külügyminiszter választási fogásáról, vagy pillanatnyi szellemi kisiklásáról van-e szó? (folyt. köv.)
1990. március 4., vasárnap 15:20
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
A Kisgazdapárt nagygyűlése Debrecenben és Kiskőrösön (2. rész)
|
Mindenesetre az általa vázolt alternatívával a Független Kisgazdapárt 60 éves tevékenységét és programját állítsuk szembe: szabad, független és semleges Magyarországot akarunk - fogalmazott Oláh Sándor külpolitikai ügyvivő.
Nagygyűlést tartott a Független Kisgazdapárt vasárnap Kiskőrösön is. E választási gyűlés szónoka Torgyán József, a párt főügyésze volt, aki egyebek között kijelentette: ha megfelel a valóságnak Németh Miklós bejelentése, akkor rendkívül súlyosan elmarasztalható azért, mert nem kezdeményezett büntető eljárást azokkal szemben, akik idegen hatalom fegyveres erőit kívánták az országba behívni. Ez a mi fogalmaink szerint hazaárulás bűntette, a miniszterelnöknek nem volt joga ahhoz, hogy elhallgassa az ügy felderítését. Ha viszont mindez csak választási fogás volt, akkor erkölcsi felelősség terheli a miniszterelnököt, mert a nép idegzetével és jóhiszeműségével ilyen játékot űzni nem lehet. (MTI)
1990. március 4., vasárnap 15:41
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - Vass László vagyok Győrből, a 21-768-as telefonról. 18 fok van Győrben. Köszönöm.
- Budapest, 2o, Győr 18, Pécs 17, Miskolc 17, Kecskemét 18.
- Halló, Jó napot kivánok. A telefonom: 1-683-153. legyenek szivesek, ha valamit nyertem, akkor legyenek szivesek visszahivni.
- Budapesten most 18.5 fok van, és a budaőrsi állomáson pedig 18.8 fok van. Viszont hallásra. 683-53 a telefonom.
- Jó napot kivánok. Kaposvárról Vecseo Mihályné vagyok. A nagykanizsai időjárásjelentéssel kapcsolatban: 16.7 a hőmérséklet. Köszönöm, viszont hallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|