|
|
|
|
|
|
|
|
BBC:
Fidesz-kongresszus - 1. folyt.
"Orbán Viktort kértem a telefonhoz, és megkérdeztem tőle:
módosult-e a Fidesz álláspontja a kommunistákkal kapcsolatban a
Magyar Szocialista Párt létrejötte nyomán?
- A kommunistákkal kapcsolatban az állásopontunk nem módosult. A
kommunistákról ugyan az a véleményünk, mint eddig volt. A helyzet
csak annyiban változott, hogy van egy új párt, amely azt mondja
magáról, hogy nem kommunista párt, hanem szocialista... A kérdés azonban az, hogy a Fidesz változtat-e a választási
stratégiáján, az okból, hogy megjelent a politikai palettán egy új
szocialista párt. A Fidesz eddig nem változtatott ennek hatására
politikai stratégiáján. Azért nem változtatott, mert a pénteki,
illetve a mostani szombati ülésen a Fidesz saját választási
programjának a kidolgozásával volt elfoglalva. A szakértők által
elkészített tervezeteket vitatták meg szekciókban."
|
|
|
|
|
|
|
Közlemények, előrejelzések
(OS)
|
1990. február 20., kedd - Thürmer Gyula, az MSZMP elnöke kedden találkozott Rafael Fjodorovval, az SZKP KB külügyi osztálya vezetőjének első helyettesével. A megbeszéléseken hangsúlyozták, hogy az MSZMP és az SZKP bővíteni kívánja együttműködését.
X X X
A Szabad Demokraták Szövetsége műszaki tagozata soron következő, februári ülését február 23-án, pénteken délután 17 órakor tartja az SZDSZ I. kerületi irodájában (Budapest I., Dísz tér 4-5.). Információ: 18-23-974.
X X X
A Magyar Demokrata Fórum győri szervezete február 24-én 10 órakor a Bartók Béla Megyei Művelődési Házban (Győr, Gorkij u. 3.) ,,Hit és politika,, címmel kerekasztal-megbeszélést tart.
X X X
Ki véd meg minket? címmel országos munkásgyűlés lesz a Jurta Színházban február 24-én, szombaton 10 órától a Szolidaritás Szakszervezeti Munkásszövetség szervezésében. Meghívott vendégek Bogdan Lis, a lengyel Szolidaritás szenátora, a nemzetközi ügyek referense, Forgács Pál, a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája ügyvivője, Benjámin Judit, a Független Parlamenti Frakció tagja. Felszólal többek között Takács András, a Szolidaritás SZMSZ vezető ügyvivője, Kerényi György, a Szolidaritás SZMSZ választmányi tagja, a keleti külkapcsolatok referense, valamint a Szolidaritás SZMSZ által támogatott képviselőjelöltek.
X X X
Február 19-én Pesterzsébeten megalakult a Magyarországi Cigányok Szociáldemokrata Pártjának XX. kerületi pártszervezete. (OS)
1990. február 20., kedd 19:11
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - Vass László vagyok Győrből, a 21-768-as telefonról. 18 fok van Győrben. Köszönöm.
- Budapest, 2o, Győr 18, Pécs 17, Miskolc 17, Kecskemét 18.
- Halló, Jó napot kivánok. A telefonom: 1-683-153. legyenek szivesek, ha valamit nyertem, akkor legyenek szivesek visszahivni.
- Budapesten most 18.5 fok van, és a budaőrsi állomáson pedig 18.8 fok van. Viszont hallásra. 683-53 a telefonom.
- Jó napot kivánok. Kaposvárról Vecseo Mihályné vagyok. A nagykanizsai időjárásjelentéssel kapcsolatban: 16.7 a hőmérséklet. Köszönöm, viszont hallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|