|
|
|
|
|
|
|
|
BBC:
Fidesz-kongresszus - 1. folyt.
"Orbán Viktort kértem a telefonhoz, és megkérdeztem tőle:
módosult-e a Fidesz álláspontja a kommunistákkal kapcsolatban a
Magyar Szocialista Párt létrejötte nyomán?
- A kommunistákkal kapcsolatban az állásopontunk nem módosult. A
kommunistákról ugyan az a véleményünk, mint eddig volt. A helyzet
csak annyiban változott, hogy van egy új párt, amely azt mondja
magáról, hogy nem kommunista párt, hanem szocialista... A kérdés azonban az, hogy a Fidesz változtat-e a választási
stratégiáján, az okból, hogy megjelent a politikai palettán egy új
szocialista párt. A Fidesz eddig nem változtatott ennek hatására
politikai stratégiáján. Azért nem változtatott, mert a pénteki,
illetve a mostani szombati ülésen a Fidesz saját választási
programjának a kidolgozásával volt elfoglalva. A szakértők által
elkészített tervezeteket vitatták meg szekciókban."
|
|
|
|
|
|
|
Tőkés László budapesti programja (4. rész)
|
Minden protokolláris ceremóniától mentesen folytatódott Tőkés László délutáni budapesti programja. A Néprajzi Múzeumban és az intézmény környékén több ezren várták, hogy találkozhassanak a lelkésszel. A Kossuth Lajos téri épület ad ugyanis otthont annak a nagyhatású fotó- és videokiállításnak, amely a decemberi romániai események áldozatainak állít emléket. A Fekete Doboz, a Balázs Béla Stúdió és a múzeumi kollektíva közös tárlatának anyagát 35, főként amatőr fotós felvételeiből és 12 filmes mintegy 18 órányi videoanyagából állították össze.
Tőkés Lászlót kérték fel a rendezők a bemutató megnyitására, aki beszédét azzal kezdte: itt tartózkodása idején minden pillanata ,,forradalmian,, be volt osztva, így nem jutott ideje arra, hogy megnyitó beszéden gondolkodjon. Ennek ellenére eljött, hogy a jelenlévőkkel együtt tisztelegjen azok előtt, akiknek szenvedései, áldozatai árán született meg Romániában a szabadság. A továbbiakban felidézte az elmúlt évtizedek szörnyűségeit, amelyek Románia népeit nap mint nap érték. Emlékeztetve arra, hogy annak idején sokan hitetlenkedve hallgatták a hírt, hogy Románia részéről nincs kizárva a katonai fenyegetés, kijelentette: a román nép részéről nem volt ilyen veszély, ám a kiállításon bemutatott felvételek is jelzik: sokkal nagyobb volt a veszedelem, mint amennyire azt sokan elképzelték.
- E kiállítás legyen mementó, hogy immár hitelesen és valóságosan elmondhassuk mindannyian: soha többé - ezekkel a szavakkal zárta szavait Tőkés László, megnyitva a február végéig látható kiállítást. (folyt.köv.)
1990. február 8., csütörtök 15:42
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - Vass László vagyok Győrből, a 21-768-as telefonról. 18 fok van Győrben. Köszönöm.
- Budapest, 2o, Győr 18, Pécs 17, Miskolc 17, Kecskemét 18.
- Halló, Jó napot kivánok. A telefonom: 1-683-153. legyenek szivesek, ha valamit nyertem, akkor legyenek szivesek visszahivni.
- Budapesten most 18.5 fok van, és a budaőrsi állomáson pedig 18.8 fok van. Viszont hallásra. 683-53 a telefonom.
- Jó napot kivánok. Kaposvárról Vecseo Mihályné vagyok. A nagykanizsai időjárásjelentéssel kapcsolatban: 16.7 a hőmérséklet. Köszönöm, viszont hallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|