|
|
|
|
|
|
|
|
BBC:
Fidesz-kongresszus - 1. folyt.
"Orbán Viktort kértem a telefonhoz, és megkérdeztem tőle:
módosult-e a Fidesz álláspontja a kommunistákkal kapcsolatban a
Magyar Szocialista Párt létrejötte nyomán?
- A kommunistákkal kapcsolatban az állásopontunk nem módosult. A
kommunistákról ugyan az a véleményünk, mint eddig volt. A helyzet
csak annyiban változott, hogy van egy új párt, amely azt mondja
magáról, hogy nem kommunista párt, hanem szocialista... A kérdés azonban az, hogy a Fidesz változtat-e a választási
stratégiáján, az okból, hogy megjelent a politikai palettán egy új
szocialista párt. A Fidesz eddig nem változtatott ennek hatására
politikai stratégiáján. Azért nem változtatott, mert a pénteki,
illetve a mostani szombati ülésen a Fidesz saját választási
programjának a kidolgozásával volt elfoglalva. A szakértők által
elkészített tervezeteket vitatták meg szekciókban."
|
|
|
|
|
|
|
A kisiparosok tiltakoznak
|
1990. február 4., vasárnap - A kisiparosok érdekvédelmi
szervezete, a KIOSZ nem törődik bele, hogy az Országgyűlés legutóbbi
ülésszaka elutasította a magánszemélyek jövedelemadójáról és a
vállalkozási nyereségadóról szóló törvényjavaslatok módosítására
benyújtott népi kezdeményezését - mondotta az MTI munkatársának
Fischer Pál, a KIOSZ főtitkára.
Mint ismeretes, a kisiparosok és a kiskereskedők tavaly decemberben, csaknem 70 ezer aláírással megerősítve két népi kezdeményezést nyújtottak be. Közülük az egyiket elfogadta az a Országgyűlés, a másikat viszont elutasította. Az utóbbiban két érdekvédelmi szervezet kifogásolta, hogy az érvényes adózási szabályok nem élénkítik a magánvállalkozásokat, s nem teszik a beruházásban érdekeltté a vállalkozót. Mi nem adócsökkentést kértünk - mondotta a KIOSZ főtitkára -, csak azt, hogy a személyi jövedelemadóról és a vállakozási nyereségadóról szóló törvények egyaránt tegyék lehetővé a beruházási célú tartalékolások adómentes elszámolását. Vagyis, hogy a kisiparosnak és a kereskedőnek álljon módjában megtakarított pénzét műszaki fejlesztésre tartalékolni, és így adómentesen beruházásra, műszaki befektetésre fordítani. Szorgalmaztuk azt is, hogy az induló vállalkozások három évig adómentességet élvezzenek, de ez sem valósult meg.
Nem tudjuk elfogadni azt az érvelést sem - folytatta a főtitkár -, hogy az esetleges módosítás a már érvényben lévő ez évi adójogszabályokra szól. Mi a problémát már szeptemberben jeleztük, és nem tehetünk róla, hogy a parlament eddig nem foglalkozott érdemben az üggyel. Elvártuk volna, hogy valamely bizottság partnernek tekintse a KIOSZ-t vagy a KISOSZ-t, és az elutasító döntést nem e két érdekvédelmi szervezet nélkül hozzák meg.
A tények ismeretében a KIOSZ azt javasolja tagságának: amennyiben a vállalkozásbarát gazdaságpolitika nem jut érvényre, a kisiparosok intézményesen tagadják meg az adófizetést és a társadalombiztosítási járulék fizetését mindaddig, míg a kormányzat érdemben nem tárgyalja panaszaikat. Erről végleges döntés a február 10-i kongresszusunkon születik - mondotta végezetül Fischer Pál. (MTI)
1990. február 3., szombat 17:22
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - Vass László vagyok Győrből, a 21-768-as telefonról. 18 fok van Győrben. Köszönöm.
- Budapest, 2o, Győr 18, Pécs 17, Miskolc 17, Kecskemét 18.
- Halló, Jó napot kivánok. A telefonom: 1-683-153. legyenek szivesek, ha valamit nyertem, akkor legyenek szivesek visszahivni.
- Budapesten most 18.5 fok van, és a budaőrsi állomáson pedig 18.8 fok van. Viszont hallásra. 683-53 a telefonom.
- Jó napot kivánok. Kaposvárról Vecseo Mihályné vagyok. A nagykanizsai időjárásjelentéssel kapcsolatban: 16.7 a hőmérséklet. Köszönöm, viszont hallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|