|
|
|
|
|
|
|
|
BBC:
Fidesz-kongresszus - 1. folyt.
"Orbán Viktort kértem a telefonhoz, és megkérdeztem tőle:
módosult-e a Fidesz álláspontja a kommunistákkal kapcsolatban a
Magyar Szocialista Párt létrejötte nyomán?
- A kommunistákkal kapcsolatban az állásopontunk nem módosult. A
kommunistákról ugyan az a véleményünk, mint eddig volt. A helyzet
csak annyiban változott, hogy van egy új párt, amely azt mondja
magáról, hogy nem kommunista párt, hanem szocialista... A kérdés azonban az, hogy a Fidesz változtat-e a választási
stratégiáján, az okból, hogy megjelent a politikai palettán egy új
szocialista párt. A Fidesz eddig nem változtatott ennek hatására
politikai stratégiáján. Azért nem változtatott, mert a pénteki,
illetve a mostani szombati ülésen a Fidesz saját választási
programjának a kidolgozásával volt elfoglalva. A szakértők által
elkészített tervezeteket vitatták meg szekciókban."
|
|
|
|
|
|
|
- Fidesz-állásfoglalás - 1. folyt.
|
Ezzel összefüggésben üdvözölte Antall József legújabb kijelentéseit, mellyel az MDF szakítani látszik a harmadik-utas ideológiával és közeledik az SZDSZ-hez, mely utóbbi szervezet áll a Fidesz-hez a legközelebb, ami nem akadályozza meg őket abban, hogy a választásokon több ponton erős ellenfeleket állítsanak - így az Orbán Viktor kontra Szabó Miklós, Deutsch Tamás kontra Kőszeg Ferenc és még jónéhány izgalmas küzdelem tanúi lehetünk.
A sajtótájékoztatón bemutatkozott dr. Szauer József, a Fidesz országos választmányának tagja, aki Sopronban száll ringbe az MSZP jelöltje, Pozsgay Imre ellen. A 29 éves, soproni születésű jogász úgy ítéli meg, jó esélye van rá, hogy legyőzze ellenfelét, hiszen Sopron patriota polgárváros, és Pozsgay Imre mintha túlságosan elbizakodott lenne. Március elején dr. Szauer József nyilvános vitán kívánja összemérni erejét Pozsgay Imrével. Ennek részleteiről most tárgyalnak a két fél kampányfőnökei.
Háder János, a Fidesz kampányfőnöke az ajánlócédulák körüli anomáliákról beszélt, és ezekért egyértelműen a kormányt tette felelőssé. Mint mondotta, a kormány elmulasztotta tájékoztatási kötelezettségét és takarékossági okokból nem a postával vitette ki az ajánlócédulákat. Ez ad alkalmat a visszaélésekre. Figyelmeztetett rá, hogy aki más nevében aláír egy ilyen cédulát, a Büntető törvénykönyv 211-ik paragrafusába ütköző vétséget, azaz bűncselekményt követ el.
Végezetül a Fidesz vezetői botrányosnak tartják, hogy az MSZMP utódpártjai a népszavazás ellenére még mindig nem számoltak el vagyonukkal, s hogy a kormány MSZP-tagjai nem tisztázták felelősségüket a lehallgatási botrányban, s hogy a honatyák nem szavazták meg a százmilliós támogatást a képviselő-jelölteknek. Mindez egyetlen pártot hoz előnyös helyzetbe - mondotta a Fidesz kampányfőnöke. - Ugye nem kívánják, hogy megnevezzem? +++
1990. február 1., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - Vass László vagyok Győrből, a 21-768-as telefonról. 18 fok van Győrben. Köszönöm.
- Budapest, 2o, Győr 18, Pécs 17, Miskolc 17, Kecskemét 18.
- Halló, Jó napot kivánok. A telefonom: 1-683-153. legyenek szivesek, ha valamit nyertem, akkor legyenek szivesek visszahivni.
- Budapesten most 18.5 fok van, és a budaőrsi állomáson pedig 18.8 fok van. Viszont hallásra. 683-53 a telefonom.
- Jó napot kivánok. Kaposvárról Vecseo Mihályné vagyok. A nagykanizsai időjárásjelentéssel kapcsolatban: 16.7 a hőmérséklet. Köszönöm, viszont hallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|