|
|
|
|
|
|
|
|
BBC:
Fidesz-kongresszus - 1. folyt.
"Orbán Viktort kértem a telefonhoz, és megkérdeztem tőle:
módosult-e a Fidesz álláspontja a kommunistákkal kapcsolatban a
Magyar Szocialista Párt létrejötte nyomán?
- A kommunistákkal kapcsolatban az állásopontunk nem módosult. A
kommunistákról ugyan az a véleményünk, mint eddig volt. A helyzet
csak annyiban változott, hogy van egy új párt, amely azt mondja
magáról, hogy nem kommunista párt, hanem szocialista... A kérdés azonban az, hogy a Fidesz változtat-e a választási
stratégiáján, az okból, hogy megjelent a politikai palettán egy új
szocialista párt. A Fidesz eddig nem változtatott ennek hatására
politikai stratégiáján. Azért nem változtatott, mert a pénteki,
illetve a mostani szombati ülésen a Fidesz saját választási
programjának a kidolgozásával volt elfoglalva. A szakértők által
elkészített tervezeteket vitatták meg szekciókban."
|
|
|
|
|
|
|
Folytatta munkáját az Országgyűlés (22. rész)
|
Kunos Péter pénzügyminisztériumi államtitkár válaszában ---------- leszögezte, hogy a letéti kamatokat semmiképpen sem szabad összekeverni a betéti kamatokkal, sokkal inkább arra kell törekedni, hogy a jelenlegi letéti rendszert mielőbb meg lehessen szüntetni.
Az államtitkár válaszát sem Hellner Károly, sem a plénum nem fogadta el, ezért a témát Jakab Róbertné kiadta a terv- és költségvetési bizottságnak.
Juhász Ferenc (Budapest, 62. vk.) a kisvállalkozók bevitt ------------- vagyona tárgyában interpellált a pénzügyminiszterhez. Véleménye szerint indokolt lenne, hogy a kisiparosok a szabályosan bevitt vagyonukat adómentesen vehessék ki, azaz a kivét összegével csökkenthessék az adóalapot képező jövedelmüket.
Kunos Péter pénzügyminisztériumi államtitkár úgy vélte, hogy az interpelláció jogi hivatkozása nem helytálló. Ha a kérésnek helyt adnának, az azt jelentené, hogy a kisiparosoknak az elszámolásban kétszeres kedvezmény igénybevételére nyílna lehetőségük. Végül az államtitkár megjegyezte: erre a kérdésre hetenként háromszor kell válaszolniuk, úgy tűnik, hogy az ilyen javaslatoknak a felmelegítése politikai választási propaganda célokkal szolgál. Juhász Ferenc nem fogadta el az államtitkár válaszát. Egyúttal visszautasította a politikai propagandára vonatkozó megjegyzést, mondván: a semleges képviselők csoportjához tartozik, s nem is kíván indulni a választásokon. Kunos Péter megkövette a képviselőt, mint mondotta, a KIOSZ-szal kapcsolatos választási ügyekre gondolt, nem pedig a országgyűlésiképviselő-választásokra. A képviselők nem fogadták el az államtitkár válaszát, így az elnök az interpellációt visszautalta a reformbizottságnak. (folyt.köv.)
1990. február 1., csütörtök 15:34
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - Vass László vagyok Győrből, a 21-768-as telefonról. 18 fok van Győrben. Köszönöm.
- Budapest, 2o, Győr 18, Pécs 17, Miskolc 17, Kecskemét 18.
- Halló, Jó napot kivánok. A telefonom: 1-683-153. legyenek szivesek, ha valamit nyertem, akkor legyenek szivesek visszahivni.
- Budapesten most 18.5 fok van, és a budaőrsi állomáson pedig 18.8 fok van. Viszont hallásra. 683-53 a telefonom.
- Jó napot kivánok. Kaposvárról Vecseo Mihályné vagyok. A nagykanizsai időjárásjelentéssel kapcsolatban: 16.7 a hőmérséklet. Köszönöm, viszont hallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|