|
|
|
|
|
|
|
|
BBC:
Fidesz-kongresszus - 1. folyt.
"Orbán Viktort kértem a telefonhoz, és megkérdeztem tőle:
módosult-e a Fidesz álláspontja a kommunistákkal kapcsolatban a
Magyar Szocialista Párt létrejötte nyomán?
- A kommunistákkal kapcsolatban az állásopontunk nem módosult. A
kommunistákról ugyan az a véleményünk, mint eddig volt. A helyzet
csak annyiban változott, hogy van egy új párt, amely azt mondja
magáról, hogy nem kommunista párt, hanem szocialista... A kérdés azonban az, hogy a Fidesz változtat-e a választási
stratégiáján, az okból, hogy megjelent a politikai palettán egy új
szocialista párt. A Fidesz eddig nem változtatott ennek hatására
politikai stratégiáján. Azért nem változtatott, mert a pénteki,
illetve a mostani szombati ülésen a Fidesz saját választási
programjának a kidolgozásával volt elfoglalva. A szakértők által
elkészített tervezeteket vitatták meg szekciókban."
|
|
|
|
|
|
|
A Politikai Egyeztető Bizottság felhívása
(OS)
|
1990. január 26., péntek - A Pártközi Egyeztető Bizottság úgy ítéli meg: az első szabad választások tisztasága nagy mértékben függ attól, hogy a helyi sajtó - a megyei és a városi lapok - ugyanolyan esélyegyenlőséget biztosítsanak a különböző pártoknak, szervezeteknek, jelölteknek, mint amilyenről a Magyar Rádiónak és a Magyar Televíziónak kell gondoskodnia. Ennek az esélyegyenlőségnek a megteremtésére már számos kezdeményezés történt: egyes helyeken a megyei lapok állapodtak meg a pártok, szervezetek képviselőivel, másutt pedig a pártok, szervezetek hoztak létre helyi egyeztető bizottságokat.
A pártközi egyeztető bizottság messzemenően támogatja ezeket a kezdeményezéseket, és szükségesnek tartja, hogy az egész helyi sajtóra kiterjedjenek. Ezért azt javasolja, hogy a következő hetekben az összes megyei és városi lap - a politikai pártokkal, szervezetekkel kötött megállapodások keretében vagy ezek hiányában is - a következő alapelvek alapján végezze a választásokkal kapcsolatos munkáját:
1. A helyi lapok elfogadják a politikai pártok és szervezetek által kidolgozott választási etikai kódexet.
2. Lehetővé teszik, hogy a választásokon induló pártok, szervezetek, jelöltek fizetett politikai hirdetéseket jelentessenek meg hasábjaikon.
3. Vállalják, hogy legalább egy alkalommal ingyen megjelentetik a választásokon induló pártok, szervezetek, jelöltek programját, felhívásait.
4. Mindent megtesznek azért, hogy pártatlan, tárgyilagos és kiegyensúlyozott tájékoztatást adjanak a különböző pártok, szervezetek, jelöltek választási kampányáról. (Ehhez javasoljuk önálló választási oldal nyitását.)
5. Megkülönböztetett figyelmet fordítanak arra, hogy ez az elv a választásokkal közvetlenül össze nem függő, de a választásokon induló pártok, szervezetek, jelöltek tevékenységéről szóló beszámolókban is érvényesüljön.
A Politikai Egyeztető Bizottság 1990. január 26-i ülésén részt vett pártok
(OS)
1990. január 26., péntek 15:45
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - Vass László vagyok Győrből, a 21-768-as telefonról. 18 fok van Győrben. Köszönöm.
- Budapest, 2o, Győr 18, Pécs 17, Miskolc 17, Kecskemét 18.
- Halló, Jó napot kivánok. A telefonom: 1-683-153. legyenek szivesek, ha valamit nyertem, akkor legyenek szivesek visszahivni.
- Budapesten most 18.5 fok van, és a budaőrsi állomáson pedig 18.8 fok van. Viszont hallásra. 683-53 a telefonom.
- Jó napot kivánok. Kaposvárról Vecseo Mihályné vagyok. A nagykanizsai időjárásjelentéssel kapcsolatban: 16.7 a hőmérséklet. Köszönöm, viszont hallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|