|
|
|
|
|
|
|
|
BBC:
Fidesz-kongresszus - 1. folyt.
"Orbán Viktort kértem a telefonhoz, és megkérdeztem tőle:
módosult-e a Fidesz álláspontja a kommunistákkal kapcsolatban a
Magyar Szocialista Párt létrejötte nyomán?
- A kommunistákkal kapcsolatban az állásopontunk nem módosult. A
kommunistákról ugyan az a véleményünk, mint eddig volt. A helyzet
csak annyiban változott, hogy van egy új párt, amely azt mondja
magáról, hogy nem kommunista párt, hanem szocialista... A kérdés azonban az, hogy a Fidesz változtat-e a választási
stratégiáján, az okból, hogy megjelent a politikai palettán egy új
szocialista párt. A Fidesz eddig nem változtatott ennek hatására
politikai stratégiáján. Azért nem változtatott, mert a pénteki,
illetve a mostani szombati ülésen a Fidesz saját választási
programjának a kidolgozásával volt elfoglalva. A szakértők által
elkészített tervezeteket vitatták meg szekciókban."
|
|
|
|
|
|
|
Szovjet tankok Nyugatra
|
-----------------------
München, 1990. január 19. (SZER, Forgószínpad) - A Fekete-tengeri Novorosszijszk szovjet kikötőbe vasúti szerelvény érkezett a távoli Uralból. A rakomány 12 darab T-72-es mintájú szovjet páncélost már majdnem behajózták, de a KGB résen volt.
Az történt ugyanis, hogy az úgynevezett baráti ország számára legyártott tankokat a rendelő fél végül is lemondta, nem tartva igényt rá.
Az urali hadiüzem azonban pénzt akart csinálni a 12 teljesen felfegyverzett, bevetésre kész T-72-essel. Ezért - az Izvesztyija című lap leleplező cikke szerint - megkerülve az állami bürokráciát 5 millió rubelért eladta a tankokat - mégpedig egy nyugati vevőnek.
Ez utóbbi hajót bérelt, és ez vette volna fedélzetére a 12 harckocsit - ha a titkosrendőrség az utolsó pillanatban nem akadályozta volna meg a fekete üzletet.
Nyugati katonai szakértők szerint a T-72 típusú harckocsik képezik a mai szovjet hadsereg gerincét, mint a korábbi T-64-esek utódai.
Egy másik szovjet lap, a Trud azt szeretné tudni: hogyan lehetséges az, hogy a tankokat szállító tehervonat miként gördülhetett fontos katonai rakományával az Uraltól egészen le a Fekete-tengerig. +++
1990. január 19., péntek
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - Vass László vagyok Győrből, a 21-768-as telefonról. 18 fok van Győrben. Köszönöm.
- Budapest, 2o, Győr 18, Pécs 17, Miskolc 17, Kecskemét 18.
- Halló, Jó napot kivánok. A telefonom: 1-683-153. legyenek szivesek, ha valamit nyertem, akkor legyenek szivesek visszahivni.
- Budapesten most 18.5 fok van, és a budaőrsi állomáson pedig 18.8 fok van. Viszont hallásra. 683-53 a telefonom.
- Jó napot kivánok. Kaposvárról Vecseo Mihályné vagyok. A nagykanizsai időjárásjelentéssel kapcsolatban: 16.7 a hőmérséklet. Köszönöm, viszont hallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|