|
|
|
|
|
|
|
|
BBC:
Fidesz-kongresszus - 1. folyt.
"Orbán Viktort kértem a telefonhoz, és megkérdeztem tőle:
módosult-e a Fidesz álláspontja a kommunistákkal kapcsolatban a
Magyar Szocialista Párt létrejötte nyomán?
- A kommunistákkal kapcsolatban az állásopontunk nem módosult. A
kommunistákról ugyan az a véleményünk, mint eddig volt. A helyzet
csak annyiban változott, hogy van egy új párt, amely azt mondja
magáról, hogy nem kommunista párt, hanem szocialista... A kérdés azonban az, hogy a Fidesz változtat-e a választási
stratégiáján, az okból, hogy megjelent a politikai palettán egy új
szocialista párt. A Fidesz eddig nem változtatott ennek hatására
politikai stratégiáján. Azért nem változtatott, mert a pénteki,
illetve a mostani szombati ülésen a Fidesz saját választási
programjának a kidolgozásával volt elfoglalva. A szakértők által
elkészített tervezeteket vitatták meg szekciókban."
|
|
|
|
|
|
|
Tájékoztató a személyszállítási és távbeszélő díjak február 1-
jei emeléséről
|
1990. január 11., csütörtök - A Minisztertanács határozata
alapján 1990. február 1-jétől változnak a személyszállítási díjak,
valamint a távbeszélő szolgáltatás tarifái - erről számolt be Udvari
László államtitkár, a Közlekedési-, Hírközlési és Építésügyi
Minisztériumban tartott sajtótájékoztatóján csütörtökön.
A vasúti személyszállítás átlagosan 20 százalékkal, ezen belül a személyvonat díjai átlagosan 26 százalékkal, a gyorsvonat díjai átlagosan 16 százalékkal növekednek. A menetrend szerinti távolsági autóbuszközlekedés 20 százalékkal, a helyi tömegközlekedés pedig átlagosan 45 százalékkal lesz drágább. Az áremelkedés mértéke Budapesten eléri az 55-60 százalékot, Debrecenben, Szegeden és Miskolcon a 43-44 százalékot, az egyéb településeken pedig a 27-30 százalékot.
A Közlekedési, Hírközlési és Építésügyi Minisztériummal, valamint az Országos Árhivatallal való egyeztetés alapján a Magyar Távközlési Vállalat február 1-jétől bizonyos távközlési díjakat módosít. E változások a szolgáltatások árszintjét összességében 11 százalékkal növelik. Változatlan marad a lakossági távbeszélő állomások alapdíja, valamint a helyi és nemzetközi beszélgetések díja. A belföldi helyközi telefonálás esetében csak a távhívásos beszélgetések drágulnak, ez azt jelenti, hogy a korábbi összegért rövidebb ideig lehet majd beszélni. Az áremelés díjkörzetek szerint differenciál: kisebb távolságra a 30 százalékkal, nagyobbra pedig 60 százalékkal lesz drágább a beszélgetés. A távhívásos beszélgetések éjszakai kedvezménye viszont - a nappali beszélgetésekhez képest - az eddigieknél nagyobb mértékű, közel 50 százalék lesz. Az eddigi telex előfizetési díj - amely egyébként 15 éve változatlan - kétszeresére emelkedik és havonta ezer forint lesz. (MTI)
1990. január 11., csütörtök 17:36
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - Vass László vagyok Győrből, a 21-768-as telefonról. 18 fok van Győrben. Köszönöm.
- Budapest, 2o, Győr 18, Pécs 17, Miskolc 17, Kecskemét 18.
- Halló, Jó napot kivánok. A telefonom: 1-683-153. legyenek szivesek, ha valamit nyertem, akkor legyenek szivesek visszahivni.
- Budapesten most 18.5 fok van, és a budaőrsi állomáson pedig 18.8 fok van. Viszont hallásra. 683-53 a telefonom.
- Jó napot kivánok. Kaposvárról Vecseo Mihályné vagyok. A nagykanizsai időjárásjelentéssel kapcsolatban: 16.7 a hőmérséklet. Köszönöm, viszont hallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|