|
|
|
|
|
|
|
|
BBC:
Fidesz-kongresszus - 1. folyt.
"Orbán Viktort kértem a telefonhoz, és megkérdeztem tőle:
módosult-e a Fidesz álláspontja a kommunistákkal kapcsolatban a
Magyar Szocialista Párt létrejötte nyomán?
- A kommunistákkal kapcsolatban az állásopontunk nem módosult. A
kommunistákról ugyan az a véleményünk, mint eddig volt. A helyzet
csak annyiban változott, hogy van egy új párt, amely azt mondja
magáról, hogy nem kommunista párt, hanem szocialista... A kérdés azonban az, hogy a Fidesz változtat-e a választási
stratégiáján, az okból, hogy megjelent a politikai palettán egy új
szocialista párt. A Fidesz eddig nem változtatott ennek hatására
politikai stratégiáján. Azért nem változtatott, mert a pénteki,
illetve a mostani szombati ülésen a Fidesz saját választási
programjának a kidolgozásával volt elfoglalva. A szakértők által
elkészített tervezeteket vitatták meg szekciókban."
|
|
|
|
|
|
|
Szakszervezeti állásfoglalás az áremelésekről (2. rész) Ezzel
lehetetlenné tette a kölcsönös érdekek figyelembe vételét
|
szolgáló párbeszédet, a racionális kompromisszumokat tartalmazó megegyezést.
Az OKT érthetetlennek, felelőtlennek és elfogadhatatlannak tartja a kormányzat magatartását. Véleménye szerint reális a veszély arra, hogy a felhalmozódott feszültségek a szükségesnél nagyobb gazdasági veszteségeket idéznek elő. A tagság életkörülményeit ért durva támadással szembeni eltökélt harc megindítása kötelessége az OKT-nak - hangoztatja az állásfoglalás -, márcsak azért is, mert számításai szerint ez év elejére a létminimum egy főre vetítve eléri a 4700 forintot, a társadalmi minimumé pedig az 5700 forintot. A megélhetési költségek az elmúlt évhez viszonyítva fejenként 800-1000 forinttal emelkednek. Mindezek alapján az OKT javasolja, hogy a minimális munkabéreket január 1-jei hatállyal 1100 forinttal, 5100 forintra emeljék. Javasolják továbbá, hogy azon vállalatoknál, ahol a bérek növekedése nem haladja meg a 10 százalékot, a béremelés mentesüljön a kereseti adó alól. Szükségesnek tartják a nyugdíjak, illetve a nyugdíjszerű ellátások, a társadalombiztosítási minimumok, a családi pótlék, valamint a gyes jövedelempótléka további 200 forintos emelését, továbbá néhány alapvető élelmiszer árának mérséklését, és ezen árak rögzítését. Támogatják a vasas szövetség elnökségének felhívását, miszerint a vállalati, intézményi, ágazati szakszervezetek haladéktalanul kezdjenek bértárgyalásokat a munkáltatókkal 1990. január 1-jétől érvényes 10 százalékos, de legalább havi 500 forintos általános béremelés végrehajtásáról.
Az OKT követeli, hogy haladéktalanul hozzák létre a valódi, előzetes diktátumok nélküli érdekegyeztetés fórumait a kialakult árviszonyok felülvizsgálatára, az áremelések szociális következményeinek feltérképezésére, az árak további emelkedését meggátló antiinflációs csomagterv kidolgozására. Amennyiben nem sikerül megegyezni a kormánnyal a szakszervezeti követeléseket illetően, úgy az OKT legkésőbb január 22-ig dönt arról, milyen további lépéseket tart szükségesnek.
A vitában egyébként szóba került, hogy egyes, fizetési nehézségekkel küzdő vállalatok részére a számlavezető bankok megtagadták a munkabér-hitel folyósítását. A tanács állásfoglalásában leszögezte: megengedhetetlen, hogy a dolgozók ne jussanak hozzá járandóságukhoz, így tehát sürgős jogi megoldást kell találni.
A továbbiakban a március 25-i országgyűlési képviselői választások rendszeréről, valamint a szakszervezetek képviselőjelöltjeinek megválasztásáról zárt ülésen tanácskozott az OÉT. (folyt. köv.)
1990. január 10., szerda 16:40
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - Vass László vagyok Győrből, a 21-768-as telefonról. 18 fok van Győrben. Köszönöm.
- Budapest, 2o, Győr 18, Pécs 17, Miskolc 17, Kecskemét 18.
- Halló, Jó napot kivánok. A telefonom: 1-683-153. legyenek szivesek, ha valamit nyertem, akkor legyenek szivesek visszahivni.
- Budapesten most 18.5 fok van, és a budaőrsi állomáson pedig 18.8 fok van. Viszont hallásra. 683-53 a telefonom.
- Jó napot kivánok. Kaposvárról Vecseo Mihályné vagyok. A nagykanizsai időjárásjelentéssel kapcsolatban: 16.7 a hőmérséklet. Köszönöm, viszont hallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|