|
|
|
|
|
|
|
|
BBC:
Fidesz-kongresszus - 1. folyt.
"Orbán Viktort kértem a telefonhoz, és megkérdeztem tőle:
módosult-e a Fidesz álláspontja a kommunistákkal kapcsolatban a
Magyar Szocialista Párt létrejötte nyomán?
- A kommunistákkal kapcsolatban az állásopontunk nem módosult. A
kommunistákról ugyan az a véleményünk, mint eddig volt. A helyzet
csak annyiban változott, hogy van egy új párt, amely azt mondja
magáról, hogy nem kommunista párt, hanem szocialista... A kérdés azonban az, hogy a Fidesz változtat-e a választási
stratégiáján, az okból, hogy megjelent a politikai palettán egy új
szocialista párt. A Fidesz eddig nem változtatott ennek hatására
politikai stratégiáján. Azért nem változtatott, mert a pénteki,
illetve a mostani szombati ülésen a Fidesz saját választási
programjának a kidolgozásával volt elfoglalva. A szakértők által
elkészített tervezeteket vitatták meg szekciókban."
|
|
|
|
|
|
|
- A lehallgatási botrányról - 1. folyt.
|
A Belügyminisztériumban is megtörtént a kivizsgálás első szakasza, de a hangsúlyt ott főként arra fektetik, hogy megállapítsák: ki a felelős az anyag kiszivárogtatásáért.
Horváth István belügyminiszter visszautasította a lemondását kérő ellenzéki felszólítást. A Népszabadságnak adott interjúban azzal vádolta az ellenzéki pártokat, hogy céljuk mindössze annyi, hogy saját kezükbe vegyék a minisztérium irányítását a márciusi választások előtt.
Magyarország azonban nem az egyetlen olyan kelet-európai ország, ahol az ellenzék nincs megelégedve a belbiztonsági szervekkel kapcsolatos kormányintézkedésekkel. Mint Friedrich Dawn, a BBC hírmagyarázója megállapítja, a régi megrögzött szokásoktól úgy látszik, állami szinten sem könnyű megszabadulni:
- Amikor a kelet-európai országok lakossága tavaly a reformokat követelve vonult az utcákra, egyik fő kívánságuk az volt, hogy oszlassák fel a gyűlölt titkosrendőrséget.
Amikor Ceausescu rezsimjét megdöntötték, a lakosság dühe Romániában is nagyrészt a Securitate ellen irányult, amely szigorú megfigyelés alatt tartotta az emberek minden lépését, és a kormánytól viszonzásul számos kiváltságot kapott.
Kelet-Németországban a forradalom általában békésen zajlott, csak a rettegett titkosszolgálat elleni felgyülemlett düh vezetett helyenként erőszakos cselekményekhez. Decemberben a szervezetet általános megelégedésre feloszlatták, s alkalmazottait más kormányhivatalokba helyezték át, vagy bányákban és gyárakban kaphattak állást. (folyt.)
1990. január 8., hétfő
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - Vass László vagyok Győrből, a 21-768-as telefonról. 18 fok van Győrben. Köszönöm.
- Budapest, 2o, Győr 18, Pécs 17, Miskolc 17, Kecskemét 18.
- Halló, Jó napot kivánok. A telefonom: 1-683-153. legyenek szivesek, ha valamit nyertem, akkor legyenek szivesek visszahivni.
- Budapesten most 18.5 fok van, és a budaőrsi állomáson pedig 18.8 fok van. Viszont hallásra. 683-53 a telefonom.
- Jó napot kivánok. Kaposvárról Vecseo Mihályné vagyok. A nagykanizsai időjárásjelentéssel kapcsolatban: 16.7 a hőmérséklet. Köszönöm, viszont hallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|