|
|
|
|
|
|
|
|
BBC:
Fidesz-kongresszus - 1. folyt.
"Orbán Viktort kértem a telefonhoz, és megkérdeztem tőle:
módosult-e a Fidesz álláspontja a kommunistákkal kapcsolatban a
Magyar Szocialista Párt létrejötte nyomán?
- A kommunistákkal kapcsolatban az állásopontunk nem módosult. A
kommunistákról ugyan az a véleményünk, mint eddig volt. A helyzet
csak annyiban változott, hogy van egy új párt, amely azt mondja
magáról, hogy nem kommunista párt, hanem szocialista... A kérdés azonban az, hogy a Fidesz változtat-e a választási
stratégiáján, az okból, hogy megjelent a politikai palettán egy új
szocialista párt. A Fidesz eddig nem változtatott ennek hatására
politikai stratégiáján. Azért nem változtatott, mert a pénteki,
illetve a mostani szombati ülésen a Fidesz saját választási
programjának a kidolgozásával volt elfoglalva. A szakértők által
elkészített tervezeteket vitatták meg szekciókban."
|
|
|
|
|
|
|
Szemtanúk a temesvári eseményekről
|
1989. december 17., vasárnap - Csongrád megyében a nagylaki magyar-román határátkelőnél, ahol az utóbbi hetekben is gyakorlatilag zavartalanul lehetett ki- és beutazni, vasárnap szinte megbénult a teherforgalom: este már 51 kamion vesztegelt a határ magyar oldalán. Az MTI munkatársa a határőrség orosházi kerületi parancsnokságának ügyeletesétől megtudta, hogy vasárnap nulla órától este fél 10-ig 64 kiutazni szándékozót utasítottak vissza a román határőrök. Az első erőteljesebb visszaküldési hullám hajnali 5-6 óra között kezdődött. Az átlépni szándékozók zöme magyar utas volt, de akadtak közöttük más állampolgárságúak is. A visszaküldést a román határőrség nem indokolta. Egy, délután fél 5-kor magyar földre lépő utas arról számolt be, hogy Temesváron zavargások történtek. Hasonló hírrel érkezett egy csehszlovák állampolgár is. Elmondta: hazánk felé utaztában Temesváron tankolt. A városban harckocsikat, eltorlaszolt utcákat látott és lövöldözést hallott. Egy másik, NSZK hontalan útlevéllel rendelkező, valószínűleg román állampolgárságú utas szerint az események már szombaton megkezdődtek. Mint a lökösházi határőröknek elmondta, már szombaton este 10 óra körül mintegy ötezer ember tüntetett Temesvár főutcáján. A rendőrség vízágyúkat vetett be ellenük.
Az Orosházáról kapott tájékoztatás szerint a késő esti órákban már nem érkeztek utasok Romániából. Feltételezik, hogy Temesvár környékét lezárták. A gyulai határátkelőnél viszonylag kiegyensúlyozott volt a forgalom, de ott is vissza kellett fordulnia 24 személynek. (MTI)
1989. december 17., vasárnap 22:56
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - Vass László vagyok Győrből, a 21-768-as telefonról. 18 fok van Győrben. Köszönöm.
- Budapest, 2o, Győr 18, Pécs 17, Miskolc 17, Kecskemét 18.
- Halló, Jó napot kivánok. A telefonom: 1-683-153. legyenek szivesek, ha valamit nyertem, akkor legyenek szivesek visszahivni.
- Budapesten most 18.5 fok van, és a budaőrsi állomáson pedig 18.8 fok van. Viszont hallásra. 683-53 a telefonom.
- Jó napot kivánok. Kaposvárról Vecseo Mihályné vagyok. A nagykanizsai időjárásjelentéssel kapcsolatban: 16.7 a hőmérséklet. Köszönöm, viszont hallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|